5/26/2014

Újabb mérföldkő


Nagyon nehéz héten vagyok túl. Lelkileg újabb fordulóponthoz érkeztem. Szétfeszített, robbant és úgy érzem, hogy ez még csak a kezdet. Újra próbára tesz az élet és arra sarkall, hogy nagyon menni kell tovább. Nem véletlenül mantráztam ezt az utóbbi egy hétben minden nap, minden napszakban, de még futás közben is. Valami átment rajtam, s újra felbolygatta azt, amiről azt hittem, hogy már megoldódott. Magamra maradtam vele… Csak lassan tisztult ki a kép, s álltak össze a gondolatok arról, hogy miért is kellett újra átélnem ezt az állapotot. Sokat meditáltam és próbáltam a gyökerekig visszamenni, hiszen a körülmények most adottak voltak, időm volt, talán túl sok is. Nem véletlenül szólt arról a szerdai bejegyzésem, amiről. Onnan üzentem magamnak és azoknak, akik hozzám hasonlóan megrekedtek és nem látnak kiutat. Valahogy én is így érzem magam, amikor nem tudok megoldani valamit, s hiába minden korábbi igyekezetem és segítség, mégis más megoldásokat kell keresnem.
Én döntöttem: Tovább! És nem ott, ahol most vagyok. Nem abban az állapotban. Mert a java még csak most jön, nehéz hetek jönnek mától.


Végigvettem az utat, amit idáig bejártam. Nem is tudom miért, de valami azt súgta, hogy ezt kell tennem. Az ilyen csak úgy az egyik pillanatról a másikra történik, s mindig ezek a spontán dolgok, megérzések segítenek a legtöbbet, ezek visznek előre. Kinyitottam a rózsás dobozt, a kedves emlékek kincstárát. Mert nem csak lelkem mélyén őrzök belőlük, de vannak olyan tárgyak, amelyektől nem tudok és nem is akarok megválni. Hozzám nőttek és mindig örömkönnyeket csalnak a szemembe. Jó megőrizni őket, néha leporolgatni és beléjük szippantani, közben becsukni a szememet és már jönnek is a gondolatok: Rengeteg csoda történik velünk életünk során, amikért érdemes volt megszületnünk.  Mégis inkább a rosszakra koncentrálunk, s még rosszabbakat vonzunk be általuk. De nehogy már ezek határozzák meg az életünket! El velük, nincs szükség arra, hogy ezek befolyásolják a mindennapjainkat! De ha már engedtük, hogy elcsábítsanak és beférkőzzenek oda, ahol nincs keresnivalójuk, akkor legalább próbáljuk őket a helyükre tenni, mert hamar megszokjuk és észre sem fogjuk venni, hogy mennyire rossz hatással vannak ránk.



És hogy miket is találtam a dobozban? Sok kedves emléket. Rögtön ott van két pár aprócska cipő, kicsi Kisztike első cipellői, amelyekben elindult felfedezni a világot. Mindennek a kezdete, amikor még játék volt az élet és egyszerű, tiszta, tökéletes a maga módján. 



De ott lapul egy rakás oklevél, mert van belőlük bőven. A tanulásban való kitartásom bizonyítékai. Akkor még könnyen vettem az akadályokat, s minden sokkal egyszerűbb volt. Nem volt kérdés, hogyan tovább, mert csak egy út létezett: megállás nélkül előre, ha kell tűzön és vízen át. Ott vannak a verseim, több mint száz. Egyesek csak az iskolai faliújságon lógtak, egyikkel versenyt nyertem és egy másik pedig bekerült az egyik egyetemi újságba is. Akkoriban sokkal könnyebb volt a költészet által kifejezni örömem, de legfőképpen bánatom, mint szóban. Ezek a költemények rengeteget tudnak mesélni…



A legszebb emlékek azok a szerelmes üzenetek, versek és levelek, melyeket a későbbi Mr. Big írt nekem. Köztük sok saját verse is. Akárhányszor olvasom ezeket, mindig mosolyt csalnak az arcomra, felragyognak a szemeim, szívembe újra melegség költözik és boldogság jár át. Szívből jövő és a lelkemet még a mai napig is megérintő szavak, amelyektől kellemesen borzongok.


Milyen jó is nekem…- azonnal végigfut a fejemben ez a gondolat. Mégiscsak jó nekem…- és hirtelen értelmet nyer minden vívódásom, a bennem oly régóta zajló küzdelem. Azon kevesek közé tartozom, akiket nagyon mély és tiszta, őszinte szerelemmel szerettek és szeretnek a mai napig.  Lelkem mélyén mindig is tudtam, hogy itt a helyem, mégis mindig valami másra vágytam. Emlékszem, hogy pár éve még bármit megadtam volna azért, hogy békés, nyugodt, szeretetteljes, őszinte és odaadó, valamint feltételek nélküli kapcsolatban éljek. Észre sem vettem, hogy ezt sikerült elérnem, pedig hát működött a vonzás törvénye.
És biztosan sikerült? Egyszer fent, másszor lent, állandó mozgásban vagyok.
Mégis akkor mit keresek(még) ? Máshol keresem azt, ami hiányzik, mert máshol hiányzik az a valami. Magamban. Az állapot, amiben azt csinálom, ami előrevisz, ahol azzal foglalkozok, ami örömet okoz. A saját életemet szeretném szeretni, sőt tovább megyek, szeretnék beleszeretni végre az életembe. Olyan életet tudni magam körül a saját főszerepemmel, ami pótolja azt a hiányt, amitől már szenvedek. Talán ennyit szeretnék, talán… Mert mindenki szeretné valamilyen módon megvalósítani önmagát és közben abban a tudatban élni meg a napjait, hogy mégis jó, amit csinál, mert az hasznos és értékes.


Szerencsére sok jó dolog is történt az elmúlt napokban, amelyek erőt adtak és újra felnyitották a szememet. És amikor hallgattam másokat beszélni a saját problémájukról, ismét megállapítottam azt, hogy itt, ahol most tartok, nem is olyan rossz nekem még életem legnagyobb megoldatlan rejtélyével sem, amin sem én, sem más nem tudott még segíteni.
Hálás vagyok mindazokért a pillanatokért, amelyeket átéltem; azokért az élményekért, amelyektől gazdagodtam, és azokért a keserves állapotokért is, amik által fejlődtem. Itt tartok most: reményekkel telve, bizakodva, álmaim kapujában…


Tedd azt, amit a szíved súg, ahová az érzéseid vezetnek! Hallgass a megérzéseidre és figyelj oda azokra a képekre, amiket az univerzum küld feléd! Ezek vezetnek az utadon, feladatod van velük, akárcsak magaddal. A lehetetlenben is meg kell látni a lehetőséget és a legjobbat kell kihozni belőle. Ha állandóan csak a problémákra gondolunk és ismételgetjük azokat, mert ez és az, ezért és azért nem jó, stb., akkor csak megerősítjük azokat. Lassan mélyen gyökeret vernek bennünk, s nehezen szabadulunk tőlük. Lazítani kell az évek óta feszítő görcsökön. A magunkra szánt idő mindig nagy értékkel bír. A saját erőinkre kell hagyatkoznunk, rábízni magunkat és tenni a dolgunk! Menni előre az álmaink után, s nem az árral úszni mélyebbre! És közben nem kell azokkal a véleményekkel foglalkozni, amelyek csak visszafognak és visszarántanak a földre! Olyan emberek állnak mögöttük, akik talán irigyek ránk, akik félnek változtatni és közben lopva minket figyelnek, kritizálnak csak azért, mert ők nem merik megtenni azt, amit mi már megtettünk.

Celine mindig erőt ad nekem ezzel a dallal: That's the way it is...






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése