Az ember sok mindenre képes. Képes álmodni és arra, hogy azt
megvalósítsa. Bárki képes erre, mégis egy idő után valamiért elfelejtik azt,
hogy milyen hatalmas erő birtokában vannak. Bárki képes megváltoztatni az
életét, változtatni a körülményein, de kevesen ismerik fel ezt. Vannak, akik
ezt maguktól ösztönösen tudják, míg mások nem.
Ha valami elromlik, nem működik tovább. Azonnal feltűnik, s
az első gondolatunk az, hogy vajon mi lehet az oka? Meg lehet-e javítani?
Hogyan? Persze van, ami felesleges, és mehet a szemétbe, nem kell tovább
őrizni, de rengeteg olyan érték vesz minket körül, amiért érdemes küzdeni, amit
meg kell gyógyítani. Minden közül a legértékesebb az ember maga. A testi és a
lelki egészségünk.
Betegségeinknek lelki okai vannak. Sokáig nem értettem mit
kell ez alatt érteni, mert soha egyetlen orvos sem beszélt nekem erről. A
tendencia pedig az volt, hogy mindent csak gyógyszerekkel lehet meggyógyítani.
Azzal maximum csak a tüneteket kezelték. Évekig én is azt hittem, hogy ez így
van és beszedtem a gyógyszert, s vártam a csodát. Azt hittem ennyi, kész,
minden el van intézve. De amikor egyre többször ismétlődött ugyanaz a betegség,
sőt komolyabb, valamint újabb problémák is jelentkeztek, elgondolkodtam azon,
hogy mi lehet mögöttük. Mi lehet mindennek az oka? Azóta is mindig mindennek
tudni akarom az okát. Hiszen az okot meg kell találni és azt megszüntetni, s
ott kezdeni a gyógyítást. Kicserélni, megváltoztatni, jó irányba terelni. Az
ilyet miért nem mondják el nekünk már gyerekként? Miért nem tanították nekünk
az iskolában?
Rengeteg betegséget el tudunk kerülni akkor, ha változtatunk
a gondolkodásmódunkon. Amikor ezt sok évvel ezelőtt hallottam valakitől, csak
mosolyogtam rajta, hogy hát hogyne, persze, dehogy is, hagyjuk már! És
megkaptam a választ: Ó, hogy Te milyen negatív vagy! Ma már tudom, hogy tényleg
nagyon az voltam. Valami évekig nagyon jól működik bennünk, majd észrevesszük, hogy
valami történt, mert már más az egész, kellemetlen, fájdalmas, majd rohanunk a
háziorvosunkhoz abban a reményben, hogy ő, a fehér ruhás isten majd gyorsan
felír valamit és megoldja minden problémánkat. Vagy pedig az interneten
próbálunk rájönni tüneteink okára, aztán szépen bebeszéljük magunknak az ott
olvasott betegségeket, mert nekünk tuti biztos, hogy az van, stb. Gondolatban
pedig már a koporsót is megrendeltük magunknak. Hát nem vicces? Ismerős, ugye?
Miért nem jut eszünkbe az, hogy magunkban keressük a
probléma okát? Azt az állapotot, amiben vagyunk, mi idéztük elő korábban.
Betegségünk a sok negatív gondolatunk következménye. Olyan beidegződések, amik
csak ártanak egészségünknek. Olvasom Louise L. Hay könyveit ebben a
témában. Sőt mi több, végignéztem a filmjét, végighallgattam az oktatóvideóját
és megcsináltam a gyakorlatokat. Már régóta tisztában vagyok azzal, hogy milyen
problémákkal kell szembenéznem, de szükségem volt most rá, a megerősítésre és
egy vezetőre. Hiszen elég hosszú idő óta érzem már, hogy valami nem kerek
odabent, valami nagyon elromlott. Az eredményeim pedig csak alátámasztják ezt.
Már 1,5 éve elkezdtem a nagy átalakítást magamon és
magamban. Étrendváltoztatással indítottam, majd jött egy több hónapos Autogén
tréning, és ezek szépen beindítottak egy olyan folyamatot nálam, amit én csak
újjászületésnek hívok. Ez a folyamat nem ért véget, azóta is tart, újabb
állomásokat érint. Mindig is tudtam, hogy képes vagyok saját elhatározásból,
akaratból és erőből megváltozni, ha nagyon akarom. Mert akarni kell minden
egyes porcikánkkal, sejtünkkel és lélegzetünkkel! Meg akartam változni! És Meg
akarok változni! Ez az első lépés! Louise könyvének olvasása előtt egy évvel
már ezt eldöntöttem. Tudtam, hogy hosszú az út, de azt nem tudtam, hogy ennyire
nehéz lesz, és milyen meglepetéseket tartogat számomra. Életem egyik legjobb döntése
volt az, hogy elindultam rajta. Mint egy lavina, közben pusztított is, és újat is
hozott. Ahhoz, hogy valami új tudjon bennem megszületni, ahhoz előbb az oda nem
való dolgokat, embereket ki kellett söpörni. Sokszor volt fájdalmas és egyben felemelő
érzés is. Megkönnyebbülés. Már csak azt kell észben tartanom, hogy ne engedjem be
őket az életembe újra. Viszont itt még nem ért véget a történet. Minden csak ezzel
indult be. Eljött 2014. január 1.-e, újhold, az év kezdete, újjászületése valaminek-eldöntöttem,
hogy megszabadulok mindentől, ami már nem szolgál, csak árt nekem. Rossz gondolatoktól,
beidegződésektől, betegségektől, emberektől és az addig a legtöbb problémát jelentő
gyógyszerektől. Sok éven át szedtem gyógyszereket, nyolc évig pedig rendszeresen
olyat, amitől csodát vártam a komoly alvásproblémámmal kapcsolatosan. Pedig idő
közben már tudtam, hogy nem ezek fognak segíteni, én amióta élek ezzel küzdök, tehát
ott nagyon mélyen kell majd keresni a választ a problémámra. Ráadásul többet ártottak,
mint használtak. Persze jártam természetgyógyásznál is, homeopátiás magánklinikán,
faltam az ezoterikus könyveket és egyre jobban megnyíltam. Harminc év alatt felépített
kőkemény falat sikerült ledöntenem akkor, amikor megbocsátottam apámnak mindazért,
amit születésem óta tett a családunkkal. Maratoni beszélgetések voltak, sosem felejtem
el. Életem legelső nagyon nehéz és fájdalmas, mindent elsöprő beszélgetései voltak.
A lelki terror és a családi karmánk lenyomatai azóta is ott munkálnak bennem, de
már tisztul a köd. Van még min dolgozni! Sikerült idén már azt is elérnem, hogy
a munkahelyemre ne menjek be minden nap gyomorideggel, mint ahogyan az utóbbi tíz
évben tettem. Bele sem merek gondolni abba, hogy ez mit tett velem, az egészségemmel,
s talán most még nem is mutatkozik meg, de pár év múlva, ha nem változtatok, úgy
járok, mint Louise, aki élete legkeményebb betegségével, a rákkal szállt szembe,
az életben maradásáért kellett küzdenie. Viszont sikerült neki annak ellenére, hogy
nem sok időt jósoltak neki. Hónapok óta úgy kelek fel, hogy azt mondom magamnak:
ez egy új nap, új esély mindenre, tiszta lappal indulhatok, minden rendben lesz.
És persze úgy fekszem le, hogy az esetek 90%-ban nem rágódom a napi csalódásokon,
rossz élményeken. Hogy miért? Mert kezdem felfogni azt, hogy én vagyok a legfontosabb
magamnak, a saját testi és lelki egészségem, ennek kell első helyen állnia. Ha szeretnék
élni, élve maradni, akkor ezt az irányt kell követnem.
Emlékszem, hogy tavaly a változások elején többször mondtam ezt:
Majd az élet addig küldi a fejbevágásokat, egyre nagyobbakat, amíg fel nem fogom
azt, hogy magammal kell foglalkoznom! Vigyázzunk, mit mondunk, mert az bekövetkezik!
Így jártam! Jöttek az újabb ütések, falhoz vágások! Én teremtettem meg őket, bevonzottam.
De rosszul tettem! Elkezdtem magamat hibáztatni és nem szeretni azt, akit a tükörben
látok. A mindennapi többször elmondott kritika
és ócsárlás magammal szemben odáig vezetett, hogy mára már egy komoly betegséggel
küzdök, ami a véremet és rosszabb esetben ( vizsgálatok folyamatban ) a csontvelőmet is érinti. A vér az élet. Ha az nincs, nincs az ember sem. Bennem egyre kevesebb van
már, s amikor ez kiderült, engedtem, hogy kitörjön belőlem az, aminek kellett. De
nem hagytam magam kiborítani teljesen. Azonnal megoldásokat kezdtem gyártani, s
hagytam, hogy a megoldások meg is találjanak. Elkezdtem olvasni, rengeteget. Kikapcsol,
eltereli a figyelmemet, utaztat, játszik a fantáziámmal és a képzeletemmel. Pár
hete pedig rátaláltam Louise könyveire. Már
akkor beindulhatott valami változás nálam. A változások elsőnek mindig hirtelen,
talán még fizikai fájdalommal is törnek a felszínre, azzal mutatva meg azt, hogy
valami nincs rendben velünk, mert az érzelmeinkre hatva jelzik a probléma súlyát.
Nem hittem volna, hogy a legnehezebb dolog az lesz számomra, hogy a tükör elé állok,
a szemembe nézek, és azt mondom magamnak:
Szeretlek és elfogadlak olyannak, amilyen vagy! Elsőnek csak álltam ott és néztem, nem jött a számra
egy szó sem. Hogyan tudnék én ilyet mondani annak, aki ott a tükörben van, hogy
lehet szeretni azt, aki így néz ki… stb. Ezek voltak az első gondolataim. Pusztítóak.
Azonnal szembesültem a legnagyobb problémával: nem szeretem magamat és nem fogadom
el magamat. Sanyargatom, és bántom minden egyes nap. És miért lettem ilyen? Hogyan
történt ez velem? Ki az oka ennek? A szüleim, az emberek, akik közt felnevelkedtem,
a tanáraim, a barátaim, kik? Hát én magam! Ennyire egyszerű. Nehéz ezt felfogni,
de ha végiggondoljuk teljesen egyszerű. Szüleink is csak áldozatok, a saját szüleik
áldozatai. Azt mutatják nekünk, amit nekik tanítottak, amit otthon láttak. Ha senki
nem mondta vagy mutatta meg nekik, hogy lehet másképpen is, nem csoda, hogy úgy
bántak veled, ahogy. Nem csoda, hogy olyan félelmeket ültettek el benned, amik ma
is jelen vannak az életedben, vagy nem fogadtak el, nem dicsértek, s ezért van önbizalomhiányod
felnőttként is. De az, hogy képes vagy ezt
a problémát felismerni és átlátni, s megbocsátani nekik, és magadnak is, az első
komoly lépés ahhoz, hogy új életet kezdj, hogy elindítsd a változást magadban. Nekem
is ezt kell tennem.
Nagyon furcsa és megmagyarázhatatlan dolog történt velem két
napja amikor Louise gyakorlatait végeztem itthon. Az a nap a tanulásról szólt. Annyira
koncentráltam, hogy mindes egyes szavára emlékszek, és attól kezdve mondogatom magamban
még futás közben is. Tanulnom kell magamról, magamért, az életemért, az egészségemért,
s a munkámért. Újabb állomáshoz érkeztem.
Erre van szükségem. Ha jobb életet szeretnék, akkor ezt kell választanom. Márpedig
eldöntöttem, hogy változtatni akarok. Első lépésként kezdtem a filmmel, ami a változásról
szót. A vége felé kicsordult a könnyem. Nem lepett meg, nálam ez előfordul főleg
akkor, ha valami lezárul bennem és egy új születik. De most magamra ismertem abban
a negatív gondolatokkal teli nőben, aki a főszereplője volt a történetnek. Éreztem,
hogy nagyon mélyről kezd feltörni valami belőlem, így elhatároztam, hogy belekezdek
az oktatófilmekbe is, és ha kell az egész napomat erre szánom. Van, amikor egyszerűen
egy belső hang azt mondja, hogy ezt kell tenned. A gyakorlatokat végezve döbbentem rá arra, hogy
mennyire sok negatív gondolat él bennem, és hogy milyen rosszul fogalmazok, ha szeretnék
elérni valamit, mert arra helyezem a hangsúlyt, amit nem kívánok bevonzani, s az
Univerzum csak ezt észleli, s megadja nekem. Például: Remélem, nem leszek beteg!-
máris az vagyok. Helyette azt kellene mondanom jelen időben: Egészséges vagyok, velem minden rendben van!
De eszembe nem jut! Rájöttem, hogy minden egyes mondatot, gondolatot át kell alakítani
ahhoz, hogy jó dolgok történjenek végre és a változás elinduljon bennünk. Nem könnyű,
de el kell kezdeni!
Nagyon furcsa dolog történt akkor, amikor a másik oktatófilm
egyik gyakorlatát végeztem el. Ezt elmesélem nektek. Ez egy meditációs gyakorlat
is egyben, amit csukott szemmel kell végezni. El kell képzelni magadat 5 éves korodban.
Nekem a képzelőerőmmel sosem volt baj, az nagyon jól működik, így izgalmasnak ígérkezett
már az elején. Elképzeltem magamat, göndör fürtjeimmel, mert abban az időben még nem olyan sinderszög hajam
volt - anya mondása ez- ,mint azóta. Mélyen a szemembe kellett néznem, az ötéves
önmagam szemébe. Láttam a nagy, csodálkozó szemeimet, amelyek kíváncsian tekintenek
az ismeretlen világba. Meg kellett nyugtatni akkori magamat, hogy minden rendben
lesz az életében, s hogy mennyire szeretem, majd át kellett ölelnem és lezsugorítani
olyanná, hogy az beférjen a szívembe. Közben elkezdtek potyogni a könnyeim… Nem
értettem, és rendületlenül végeztem a további gyakorlatokat. Hagytam magam sodródni.
Azonnal az következett, hogy most az édesanyámat képzeljem el 5 éves korában, neki
is nézzek a szemébe, stb. Akkor már sírni kezdtem. Végezetül az édesapámat kellett
elképzelnem, kicsit másképpen, úgy, hogy nagyon szomorú, sír, nagyon egyedül van,
s őt kellett vigasztalnom. Ekkor elkezdtem zokogni és ez így ment egy jó ideig.
Most hogy írom e sorokat, újra könnybe lábad a szemem. Fogalmam sincs, hogy akkor,
ott mi történt velem, mit láthattam, amikor ez csak egy „játék” volt a képzeletemmel,
csak egy gyakorlat. Olyan mélyről, ismeretlen helyről szakadhatott fel valami, aminek
létezéséről nem is tudtam. Valamit felszakítottam. Később pár óra múlva rosszul
lettem, majd a szívem annyira szaladni kezdett, hogy másnap reggelig tartott és
egész éjjel nem aludtam, csak a víz ömlött rólam. Többször elmondtam magamban éjszaka
azt, hogy: Szeretlek és elfogadlak olyannak,
amilyen vagy! Ezt el is kell hinnem, így addig kell mondogatnom, amíg ténylegesen
elhiszem. Másnap-ez volt tegnap- egy kialvatlan
és rosszullétekkel teli éjszaka után fogalmam sincs honnan eredő erővel felvértezve
nagyon keményen és jól helytálltam a munkahelyemen. Nem tudom hogyan csináltam végig
hét megfeszített órán át az új project irányítását, vezetését, tulajdonképpen egy
olyan új munkát, amit korábban soha nem végeztem. De egy biztos, ha ezt így, ilyen
állapotban végig tudtam csinálni, akkor bármire képes vagyok, mert van bennem valami
ősi erő, kitartás, akarat, ami segít. Az erő bennem van! Aztán végiggondoltam, hogy
mennyi mindenen voltam képes már változtatni életem során. Saját erőből és elhatározásból.
Azért, mert nagyon akartam! Nézzük azt, hogy 1992-ben egyik napról a másikra elkezdtem
futni. Általános iskolás voltam akkor és zavart, hogy vannak olyan osztálytársaim,
akik gyorsabban és kitartóbban futnak, mint én, és minden más gyakorlatot sokkal
jobban tudnak. Vékony voltam mindig, de akkor már komoly önértékelési gondokkal
küzdöttem. Elhízottnak láttam magamat annak ellenére, hogy tényleg nagyon vékony
voltam. Akkor kezdtem el egyre több zöldséget és gyümölcsöt enni, húst pedig nem
igazán fogyasztottam. Természetesen mostani
tudásommal és tapasztalatommal másképpen cselekednék, de ami megtörtént, az már
a múlt része, nem tudok változtatni rajta. Akkor elkezdtem futni és igen gyorsan
megmutatkoztak az eredmények. Első lettem a 12 perces futásban, és minden egyes
nap, minden évszakban róttam a köröket, és a futáson kívül a tornaórákon végzett
gyakorlatokat is rendszeresen gyakoroltam otthon, rengeteget tornáztam, súlyzóztam,
majd képes voltam a családomnak akár este is bemutatót tartani a kézenállásokból,
fejenállásokból és még sok minden másból. Emlékszem, hogy egyik este még a nagyszüleimet
is átcsaltam, hogy lássák a produkcióimat. Ha valamit eldöntöttem, hogy meg akarom
csinálni, azt addig csináltam, amíg sikerült. Sosem adtam fel, tudtam, hogy mindenre
képes vagyok saját erőből. Ez nem is volt kérdés. Sokáig ment ez így, majd valami
elromlott. Bár voltak próbálkozások részemről és külső segítségek, de csak sok év
után kezdtem felébredni és saját magamnak is bevallani azt, hogy baj van, nagy baj,
s ezen csak én a saját erőmből tudok változtatni. Ezért kezdtem el dolgozni a régi beidegződéseimen.
A folyamat még tart, s ha jól csinálom, sosem
lesz vége.
A változás bennünk van. Mi magunk képesek vagyunk bármire, csak
el kell döntenünk, hogy akarjuk –e. Ha ismerjük a probléma okát, hamarosan megoldást
is találunk rá. Hiába várjuk máshonnan a segítséget, csak mi egyedül vagyunk képesek
meggyógyítani magunkat! Szeretni és elfogadni kell azt, akik vagyunk, úgy ahogy
vagyunk. Persze mindig változunk, s jobbak és tökéletesebbek, szebbek, és egészségesebbek
akarunk lenni, de tudnunk kell azt, hogy ez nem megy egyik pillanatról a másikra.
Meg kell küzdenünk érte. Nem egy csettintésre történnek a változások. Át kell alakítanunk
a gondolatainkat magunkról és mindenről, ami körülvesz minket! Át kell programoznunk az agyunkat! Le kell vetkőznünk
a minket már nem szolgáló szokásainkat! Én
úgy döntöttem, hogy belevágok és elindulok ezen az úton! Tartsatok velem!
A filmet itt találjátok:
A filmet itt találjátok:
https://www.youtube.com/watch?v=DOA_tBJTx5g
Az oktatóvideókat pedig itt:
http://ezoterikustanacsok.shp.hu/hpc/web.php?a=ezoterikustanacsok&o=film_louise_l_hay%3A_oktato_video_Dguc
Az oktatóvideókat pedig itt:
http://ezoterikustanacsok.shp.hu/hpc/web.php?a=ezoterikustanacsok&o=film_louise_l_hay%3A_oktato_video_Dguc