9/20/2014

Minden nap lehet karácsony…

Minden most az életedben a korábbi elhatározásaid és álmaid, vágyaid következménye. Te hívtad be, mert vágyakoztál utána, formába öntötted és életre keltetted. Nagy találkozás ez önmagunkkal is. A megismerés egyik útja, mely által többek leszünk. Minden gondolatunk formálja a jövőnket, mert amire nagyon erősen gondolunk, az hamarosan valóra válik. Az Univerzum ismeri vágyainkat, így aztán nem mindegy hogyan gondolunk rájuk.


Érző lelkek vagyunk, teli örömmel, szomorúsággal, bátorsággal és félelemmel. Minden nap küzdünk, csatát vívunk valamiért. Ha nem is kapjuk meg azonnal azt, akire, vagy amire vágyunk, megtanulunk várni, mert úgy érezzük érdemes. Talán ma még meg kell tennünk valamit ahhoz, hogy holnap ezt az ajándékot kiérdemeljük. Így van ez a munkával, egy lelki társsal, egy vágyott tárggyal, vagy bármi mással. Semmit sem kapunk készen, mindenért meg kell dolgoznunk. Az álmaink teszik érdekessé az életünket. Nem szabad félni vágyakozni! Ha vannak álmaink és céljaink, akkor megnyugodhatunk, mert ez azt jelenti, hogy van még miért élnünk! Ez a legjobb állapot, amelyben valójában boldogok lehetünk.


Pár hete azt mondták rólam, hogy látják rajtam, hogy boldog vagyok. Nos, nem értettem mire gondolnak, mert valójában ezt még soha senki nem mondta nekem és az utóbbi időben elbizonytalanodtam azzal kapcsolatban, hogy valójában éreztem-e már ezt? Azt hittem, hogy a boldogság egy olyan hosszan tartó eufórikus állapot, amelyben minden létező apróság tökéletes rendben van az ember életében, s csupa vidámság minden nap. Mégis mit láthattak rajtam? Sokáig gondolkoztam ezen, míg végül rájöttem, hogy tényleg boldog vagyok. Miért is? Mert valódi álmaim és céljaim vannak, amelyek mindig arra ösztönöznek, hogy ne adjam fel, menjek tovább, van miért küzdenem. És így szép az élet. Én pedig szeretek élni! A belső világomba kaphattak bepillantást ezek az emberek, akik látták azt, amit csak én tudhattam igazán legbelül, mélyen, eltitkolva… Ragyogtam. Aztán továbbgondoltam…Ha hiszek az álmaim szépségében és azok valóra váltásában, akkor enyém a jövő is. És addig az enyém is lesz, amíg ezek az álmok nem fogynak el, s amíg életben tartom őket. Mivel ezen az úton társam, illetve társaim is akadnak, így szerencsésnek mondhatom magamat.



Az élet olyan, mint a hegymászás: tele van izgalmakkal, magasságokkal és mélységekkel, mégis amikor megérkezünk a hegy tetejére és izzadságcseppek formájában legördülnek rólunk az út fáradalmai, boldogsággal telve mondjuk ki: Igen! Megcsináltam! Képes voltam rá! Ez a legjobb érzés… Nehéz volt megmászni, de a kilátás magával ragadó,csodaszép! Ezért érdemes volt küzdeni!
Mennyi ember van a világon, akik nem hallják magukat, azt a belső hangot, ami egyre komolyabb figyelmeztetéseket küld nekik, hogy ez így nem jól van, nem mehet tovább, változtass már! Itt az ideje annak, hogy elkezdjük élni azt az életet, amit megálmodtunk! Ha mindig csak a problémákra koncentrálunk, annál több lesz belőlük. Pedig gondoljunk csak bele, milyen sok okunk van arra, hogy boldogok legyünk! Így hát Te,aki most olvasol, nyisd ki jól a füled: Kezdj el élni, méghozzá most! Csak hallgass a megérzéseidre, a belső hangra, ami már oly régóta ott vibrál benned, s légy bátor, ha az élet utadba sodorja azt, amire olyan régen vágysz már! Merj lépni az álmaid felé, merj kockáztatni, merj önmagad lenni!


Tudd, hogy ahhoz, hogy lásd a szivárványt, el kell viselned az esőt! A te életed! Egyszeri és megismételhetetlen! A te utad! Ne törődj azzal, hogy mások mit gondolnak! Azok a gondolatok csak hozzájuk tartoznak! Csak magadra figyelj, kövesd az utadat bárhová is visz! Ne várj, mert már készen állsz! Indulj!És ne felejtsd el a következőt mantrázni: Én magam vagyok a csoda, egyedi és megismételhetetlen! Az élet szeret engem és én is szeretem az életet! Boldog vagyok, mert megvan mindenem, amire szükségem van! Tedd ezt gyakran és közben figyelj magadra, figyeld, hogyan változnak az energiáid! Váljon részeddé ez a gondolat és töltse ki a napjaidat!


Nem is hiszed milyen szerencsés vagy azáltal, hogy ember vagy! Az életedet csak más emberekkel együtt élheted, nem tudod elkerülni őket. Okkal kerülnek hozzád, egyesek csak rövid időre, míg mások akár örökre. De mindannyian nyomot hagynak benned és te is hatással vagy rájuk. Talán pont ők vágyaid motorjai! Segítenek, hogy haladj az utadon! Mindenki egy ajándék, és így hálával tartozunk nekik azért, hogy vannak, s mert velünk vannak, törődnek velünk. Ha így tekintünk a világunkra, akkor akár az év minden napja lehet karácsony, mivel minden új nap egy új ajándék, amit egymással élhetünk át és bontogathatunk tovább.


Minden nap új lehetőség arra, hogy szeressünk, s új esély arra, hogy amit nagyon szeretnénk, megtegyük addig, amíg van időnk, amíg itt vagyunk egymásért. Akárki lép be az életünkbe, azt mi vonzottuk be korábban és csak rajtunk áll vagy múlik, hogy felismerjük-e az életnek ezt a csodáját. Az élet is egy csoda, de az, amit egy másik ember törődése tud adni számunkra, az az igazi kincs. Hiszen szeretni jöttünk erre a világra. Nemrég úgy fogalmaztam ezt meg valakinek: Olyan vagy, mint a karácsony, teli meglepetésekkel… Ilyen az élet,ajándék, csupa meglepetés és kaland.  Általuk nyer értelmet minden, értük érdemes élni.



Hálával tartozok mindenkinek, akik törődnek velem és velem tartanak ezen az úton, akikkel ugyan nem tettünk ígéretet arra, hogy megoldjuk egymás problémáit, de azt viszont ösztönösen tudjuk, hogy együtt nézünk velünk szembe! Köszönöm, hogy vagytok!



                                                                                                                                                                                     



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése