Nagyon Boldog Karácsonyt!

Van a csoda... Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni. Ez a csoda a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő kívánságokban, szerető érzésben érkezik. És kell ennél nagyobb ajándék? A következő háromszázhatvanöt napban ezek kísérnek, ezek adnak erőt. Nem a csomagokban lapuló tárgyak, hanem csakis ezek. Csak ezek... Ez a karácsony csodája.

( Csitáry- Hock Tamás )

Minden Kedves Olvasómnak kívánok Nagyon Boldog Karácsonyt! 

Christine 

Bizalmatlanság és Remény ( Tanmese ) by Christine O.Hoping

Bizalmatlanság és Remény ( Tanmese )

A Remény és a Bizalmatlanság régóta ismerték már egymást. Nagy szerelem volt az övék, elválaszthatatlanok voltak, s olyan kötelék kapcsolta őket össze, amely csak kettőjük számára volt látható. Amikor a Remény egyre többet adott, a Bizalmatlanság abból mindig elvett, de a Reménynek annál több maradt.

Történt egy ködös őszi reggelen, hogy a Remény már nem bírta tovább és megszólalt:

-         - Miért van az, hogy te mindig csak elveszel, de olyan keveset adsz?

-          -Én már sokat adtam valaha…de az emberek eljátszották a bizalmamat, ezért Bizalomból váltam Bizalmatlansággá.-válaszolta a Bizalmatlanság.

-          -Én úgy látom, hogy még nincs minden veszve. Talán Te magad vagy ennek a problémádnak az okozója. És akkor a megoldás is Benned van. – mondta a Remény.

-         - Ezt hogy érted? –kérdezte a Bizalmatlanság.

-         - Nagyon egyszerűen. Bezártad a szíved azért, mert kudarcok, csalódások értek valaha. Nem bízol azóta senkiben és semmiben, és a múltbeli sérelmeket kivetíted másokra, azokra is, akik hozzád jók és törődnek veled…- mondta bizakodva a Remény.

-          -De…de hiszen én annyit szenvedtem már.. – mondta komor tekintettel a Bizalmatlanság.

A Remény ekkor közbevágott: -Hát ez az! Pont ez a baj! Szenvedésnek fogtad fel és még máig abban élsz, hogy mindenben, mindenhol és mindenkiben azt látod, akit, és amit valójában nem akarsz. Önmagadat vetíted ki rájuk. Elhatalmasodott benned az, ami már kitölti a mindennapjaidat, amiről a nevedet is kaptad: Bizalmatlanság.

-          -Talán igazad van. Mondd tovább!- várta kíváncsian a Bizalmatlanság.

-          Hát, tudod gondolatainknak teremtő erejük van. Ha azt akarod látni mindenkiben, hogy csalfák, hazugok és csak kihasználnak, akkor azt is fogod látni. Addig, amíg nem békélsz meg a múltaddal, nem élhetsz igazán a jelenben és nem tervezhetsz jövőt. Mert a múlt kísértetei mindig ott lesznek benned, s így senkiben nem fogsz megbízni azért, mert nem is akarsz.

-          -Tudom, hogy igazad van, de…- makacskodott a Bizalmatlanság.

-          -Nincs DE! Nincs! Ne kifogásokat keress! Tedd végre azt, amit már régen meg kellett volna tenned! Rakj rendet magadban! S ne miattam, hanem önmagadért! Tudod féltelek. - mondta csillogó szemekkel a Remény.

A Bizalmatlanság ekkor közelebb hajolt hozzá és azt mondta halkan: - Köszönöm. Te olyan jó vagy. Meg sem érdemlem, hogy így bánj velem. Én már annyi rosszat tettem veled és másokkal. .. Féltesz? Akkor szeretsz?- kérdezte nagy szemekkel a Bizalmatlanság.

-          -Igen. Miért ne szeretnélek? –válaszolta a Remény. Láthatod, még mindig itt vagyok. Táplállak hittel, önmagammal. Bízok Benned még akkor is, ha tudom mit tettél. ..

-          -Na de miért?-vágott közbe a Bizalmatlanság.

-          -Tudod miért? Azért, mert látom benned azt, akit sokan nem. Látom azt az érzékeny valódat, ami másoknak szemmel láthatatlan. Legbelül jó vagy te, s szeretnél bízni, nagyon, de annyi bosszúval és keserűséggel a szívedben ez nem fog menni.

Tudod, engem miért hívnak Reménynek? Azért, mert sosem adom fel! Mindig várok, és ezzel életben tartom a bizalmamat mások felé. Bizakodok, és a jót igyekszem meglátni az emberekben.  – mondta a Remény és kicsordult a könnye.

-         - Értem… Igen, mindenkiben van valami jó. Akkor hát, ha szeretettel fordulok másokhoz és bizalommal, akkor ők is így fordulnak majd hozzám? – kérdezte bizakodva a Bizalmatlanság.

-         - Látod, van benned még jó érzés. Jól tudod, mit kellene tenned. Tudod valójában mindketten ugyanarra vágyunk: a Szeretetre. Ahhoz viszont, hogy szeretetet kapjunk, nekünk is adnunk kell. Ehhez pedig bíznunk kell egymásban. De legfőképpen önmagunkat kell szeretnünk. Mert aki nem szereti önmagát, az önmagában sem bízik, így hogyan szerethetne másokat? – mosolygott a Remény.

-         - Te olyan jó vagy hozzám. – mondta a Bizalmatlanság és egy könnycsepp futott végig az arcán.

Velem vagy akkor is, amikor más már régen elhagyott volna. Mindig itt vagy és életben tartod azt a maradék kis parázst is, ami még talán jó bennem. Te vagy a megmentőm, mert pozitív irányt mutatsz. Látom, hogy neked sem könnyű, mert az, hogy mindig reménykedsz, nem jelenti azt, hogy mindig minden rendben van. Mert ha minden szép és jó lenne, akkor Boldogság lenne a neved. – mondta a Bizalmatlanság.

Ekkor a Remény sírni kezdett…

-          -Miért sírsz?- csodálkozott a Bizalmatlanság.

-         - Azért, mert megérintett a lelked… - mondta zokogva a Remény.

-         - Most te lettél szomorú…s elkeseredett a Bizalmatlanság.

-          -Nem, ezek nem a szomorúság könnyei. Ezek a megkönnyebbüléstől csordulnak ki.- súgta halkan a Remény.

-          -Itt voltál velem mindig. Nem adtad fel. Fogtad a kezem.  Tanítottál. S nem vettem észre… Rossz vagyok.- mondta bűntudatosan a Bizalmatlanság.

-          -Nem vagy rossz. Csak túlzottan hatalmába kerítettek azok az emlékek, amelyek bár részeid már, de te hagytad is, hogy azok irányítsanak. – válaszolta nagyot sóhajtva a Remény.

-          -Tudom, igazad van. Tisztellek és Szeretlek. Te vagy az, aki akkor is megláttad bennem a jót, amikor mindenki más menekült. – szólt a Bizalmatlanság.

-         - Tudod, azért vagyunk a világon, hogy szeretetet adjunk, miközben valahol otthonra leljünk benne. Talán én azért vagyok, hogy tápláljam az emberekben a hitet, az akaratot és fejlődésre sarkalljam őket. De tudod Te is értékes vagy, még így bizalmatlanul is. Mert megmutatod azt, amilyennek nem szabad lenni. És ott van benned mélyen a szikra, csak kell valaki aki ezt lángra gyújtja.- mondta ezt várakozva a Remény.

-          -Te vagy az, aki képes erre! Mi történik velem?- kérdezte csodálkozva a Bizalmatlanság.

Hirtelen színes lett a világ. Ez egy csoda! Istenem! – bámult maga köré a Bizalmatlanság.

-          -Ez a lelked csodája! Ez belőled fakad. Ez idáig mind benned volt! Ez is te vagy. Lemondtál volna erről a kincsről?- mosolygott a Remény.

-          -Köszönöm, hogy utat mutattál! Velem tartasz? – kérdezte a Bizalom. ( mert már megszűnt Bizalmatlanság lenni )

-          -Utat mutathatok, s kísérhetlek egy ideig, de lelkünk csatáját önmagunknak kell megvívnunk mindig. Nekünk kell megtalálnunk ott mindennek és mindenkinek a helyét úgy, hogy élhetőbbé tegyük azt az életet, melyet mi magunk választottunk. Hit és szeretet töltse ki a mindennapjainkat!- mondta a Remény. A Bizalom kézen fogta és együtt elindultak a közös ismeretlenbe.

Kövesd az álmaidat és minden nap tegyél értük!

Vannak napok, amikor boldognak tűnök, pedig belül zavart és szomorú vagyok. Az utóbbi időben egyre több ilyen nap van. Van, hogy elveszettnek látnak, de belül már építem az új önmagam. Van az a nap, mely csalóka lehet egy kívülálló szemével, mert hiába a pillanatnyi öröm akkor, hiszen az olyankor csak egy álarc, mely mögé megbújva sír a lelkem. Mostanában nem minden az, aminek látszik rajtam...Amit kifelé mutatok egy olyan átmeneti állapotnak a része, amely mögött a háttérben komoly lelki fejlődés zajlik. A legtöbb ember élete során többször átél hasonlót valamilyen történésnek és/vagy egy/vagy több személynek/személyeknek köszönhetően. A rengeteg csalódást úgy felfogni, mint egy, a célunkhoz vezető új állomást, talán a legjobb és legszerencsésebb dolog. A legjobb hozzáállás, amit megtehetünk magunkért ilyen helyzetben. Hiszen okkal kerülünk egymás életébe. Sokszor miközben tanítjuk a másikat, akkor mi is tanulunk. Én a legtöbbet közben magamról tanultam, mert az, ahogy én tanítottam, s amit, az hamar belém ivódott, s rám pozitívabb hatással volt, mit arra, akinek szántam. Sokszor egy kapcsolat csak erről szól és nem többről. Legyen az bármilyen jellegű, látszódjon az bárminek. Néha csak tanítás és tanulás az életről és önmagunkról.

Élek. Figyelem a körülöttem és velem élő embereket. Figyelem a kapcsolatokat és tanulok belőlük. Figyelem önmagamat és változok. Hatással van rám minden, amit látok és tapasztalok. Ez a hónap számomra minden évben a változás hónapja. Ilyenkor van a születésnapom, ilyenkor a legszebb a természet ősszel és ilyenkor születnek a legjobb elhatározásaim. Egy újabb év zárult le az életemből, egy olyan év, mely rengeteget adott nekem lelkileg. Voltam nagyon fent és nagyon mélyen is, értek örömök és csalódások, megismertem új barátokat, s elvesztettem nagyszerű embereket… Mégis itt vagyok. Erősebben, mint valaha. Több korábban saját magam által felállított korlátot sikerült átlépnem és olyan új tapasztalatokkal lettem gazdagabb több téren is, melyek lenyomatai már belém ivódtak. Hálás vagyok. Hálás az Istennek. Hálás a barátaimnak és a szeretteimnek. És hálás önmagamnak. Máshogy viszonyulok már ahhoz, aki legbelül vagyok. Jobban, mélyebben, elfogadóbban. Persze van még min dolgozni és mindig van hová fejlődni, s kell is.

Sokszor feszegettem a határaimat és fogom is még. Bíztam, reméltem, s nem adtam fel. Még akkor sem, amikor a legnagyobb fájdalom hasogatta a szívemet és a lelkemet. És hogy miért is mondom ezt? Azért mert megpróbáltam mindennek a jó oldalát nézni! Persze tettem a korábban berögzült negatív kijelentéseket, de már nem azzal a feszült és gyomorgörcsöket okozó gondolatokkal a háttérben, mint évekig.És amikor számomra valami rossz következett be, azonnal igyekeztem megoldásokat keresni. Legtöbbször találtam is. Ugyanis a megoldás is bennünk van. Miközben a pozitívabb gondolkodást gyakoroltam nap, mint nap, megtaláltak olyan emberek, akik tükröt tartottak elém. Volt, aki pont ott tartott, ahol én. De több olyan volt, aki az én segítségemre szorult és ma már példaképének tekint. Vannak, akiknek még van mit tanulniuk, és volt olyan is, aki azt mutatta meg nekem, milyen ne legyek, milyen emberré nem szabad válnom. Mindegyiktől tanultam.

Tanár vagyok. Gyerekként volt három elképzelésem a jövőmet illetően: tanári pálya, orvos és divattervező. Nos, mai napig mindegyik érdekel, de már kisgyerekként is tanárosat játszottam a testvéremmel, akinek el kellett viselnie hétvégénként is azt, hogy tanítom a helyesírás szabályaira J Végül tényleg tanár lettem. De attól több vagyok. Nem csak egyszerű tanár és nem csak tanár. Miközben tanítok, én magam is tanulok. Talán az életről és az életben elfoglalt helyünkről, az egymás iránti tiszteletről és az embertársaink elfogadásáról többet kell tanítsak, mint  a történelemről. Bár a kettő nem zárja ki egymást. Mégis úgy érzem, hogy napjainkban kifejezetten nagy szükség van arra a tanításra, amely nem tankönyvekre épül, hanem magára az életre. Talán azért is gondolom így, mert olyan gyerekek közt mozgolódok nap, mint nap, akik nagyon igénylik ezt a fajta törődést. Anno nekem nem volt olyan tanárom, mint amilyen én vagyok nekik. Szeretnek, elfogadnak és törődnek velem. Sokat kapnak tőlem, de ők talán többet adnak. A szülők és jelen esetben a tanárok leképeződései a gyerekek. Ahogy mi felnőttek viselkedünk a környezetükben, azt ők megérzik, s átveszik. Hatással vagyunk egymásra. Meggondolandó tehát hogyan viselkedünk és milyen gondolatokat és érzéseket közvetítünk azok jelenlétében, akiktől azt várjuk, hogy példaképként nézzenek fel ránk.

A legtöbbet saját tapasztalatainkból tanulunk, s arra építve tudjuk átadni másoknak azt a fajta tudást, amely pozitív irányba képes változtatni egy másik ember életét. Nyilván nem egyetlen mondattól, vagy történettől fog megváltozni valaki élete, és nem is egy tökéletes naptól, hanem azoktól a pozitív gondolatoktól, amelyek majd folyamatosan részévé válnak. Utat mutathatok, de azt az utat nem nekem kell bejárnom. Egy ideig együtt tarthatok bárkivel, de mindenkinek a maga útját kell járnia. Társ mindig akad az úton, de onnan ösvények vezetnek több irányba, s talán vonzóbb egy ilyen ösvény egyikünknek. Így letérhet. Mert hiába egy a cél, de ahhoz a célhoz több úton is eljuthatunk. Mindenki máshogyan és másokkal. A gond akkor van, amikor olyan ösvényre térünk, ahol elveszítjük önmagunkat. Ha szerencsések vagyunk, ilyenkor megszólal egy hang bennünk, a lelkünk hangja. És mielőtt kiégnénk, megállunk és elgondolkozunk azon, amit akkor, ott, abban a pillanatban érzünk. Tudjuk, hogy ez nem az az érzés, amire vártunk. Ez nem én vagyok. Nem. Nagyon nem. Letértem az útról. De ha erre volt erőm, akkor arra is lesz, hogy visszatérjek oda, ahonnan elkanyarodtam másfelé. Mert az erő bennünk van. Korábbi döntéseink eredménye vagyunk mi magunk most. Tetszik? Nem? Akkor tudod, mit kell tenned! Haladj arra, amerre visz az utad! Amerre mindig is vágytál! Éld az életet jól! Jobban, mint eddig! Vedd észre azt, ami/aki mellett csak elmentél korábban! Kövesd az álmaidat és minden nap tegyél értük! Minden nap egy kicsivel többet! Minden nap adj hálát azért, amid van! Legfőképpen azért, hogy élsz!

Önvallomás Születésnapomra

Egy születésnap lehet vidám, boldog, szomorú és magányos, de akár megvalósulhatnak ezek az érzések együtt azon a bizonyos napon…

Újabb egy év telt el az életemből…amikor körülbelül egy éve elkezdtem megváltoztatni az életemet, nem gondoltam volna, hogy ennyire ÉLNi fogok az előttem álló egy évben. Minden gondolatom teremtő erővel hatott és annak következményei vagyok most, aki vagyok.

Szeretem ilyenkor végiggondolni az elmúlt egy esztendőt, amit bár magam mögött hagytam már,de mégis építő jelleggel része még az életemnek. A legnagyobb eredményem az, hogy sokkal nagyobb önbizalommal rendelkezem, mint korábban valaha. Ez önmagamon kívül nagyrészt köszönhető a barátaimnak és a családom egy részének. Érzelmekben nagyon gazdag évet zártam le és tudom, hogy a mögöttem álló események olyan új életútnak az alapjául szolgálnak, melyen el kell indulnom végre már. Egy éve a változásról írok, gondolkodok, s közben ott állok mindennek a középpontjában, ott ahol folyton zajlanak az események. Az embertelenségben próbálok ember maradni még.

Nagyon sok embert ismertem meg az utóbbi egy évben és sok tapasztalattal lettem gazdagabb. Minden és mindenki adott valami pluszt, s folyton elgondolkoztatott. Azt vettem észre, hogy olyan mértékű változások zajlanak az emberi kapcsolatokban, amilyet még soha eddig nem tapasztaltam. Nem könnyű megemészteni ezeket egy olyan mindenre érzékeny embernek, mint én. Annyi minden zajlik bennem, hogy mielőtt felemésztene, megállok és magamba nézek. és megkérdezem magamtól: Jó helyen vagyok? Talán nem. Tartok valamerre, mint mindig. Biztos, hogy letértem a vakvágányról? Vagy netán nem is ott jártam? - Talán minden úgy jó, ahogy van, hiszen minden a mi döntésünk. S minden döntésünknek oka van. Nézőpont kérdése hogy jónak vagy rossznak látják –e azt mások. Engem a szeretet vezérel minden tettemben. Nincs bennem bosszúvágy, csak szeretethiány és nagyfokú igazságérzet.

Sokan fordultak meg körülöttem és hatottak rám, s egymást tanítottuk. Rengeteget köszönhetek ezeknek az embereknek, akik megtanítottak ÉLNI. Ha valaki, aki igazán értékel és elfogad olyannak, aki vagyok, megbecsül, szeret és tisztel, akkor érzem magam igazán értékesnek. Viszont boldogságunk kulcsa nem másban rejlik, hanem önmagunkban.  Akkor lehetünk teljes mértékben boldogok, ha saját magunkkal is összhangban vagyunk, amikor önmagunkat is szeretjük annyira, hogy oda tudjuk mondani a tükörbe nap, mint nap: Szeretlek!

Néha álarc mögé rejtőzünk, mert félünk önmagunktól. Félünk megmutatni a világnak kik is vagyunk valójában. Temérdek csalódás, magány, és bizalmatlanság vezethet oda, hogy nem azt mutatjuk, amit érzünk. Túl sok a félelem még mindig, mely felemészt akkor, ha nincs, ki begyógyítsa a sebeinket. Ha nem adunk esélyt önmagunk számára, lehetőséget arra, hogy boldogok legyünk, akkor ne várjunk csodát. Ha megtaláltuk azt, amit mindig is kerestünk, ne eresszük el, hanem küzdjünk azért, hogy életünk része lehessen.

Volt egyszer egy öregember, aki vízhordással kereste a kenyerét. Volt két nagy cserépedénye, ezeket felakasztotta arra a botra, amit a nyakában egyensúlyozott, s így járt nap mint nap vízért a patakhoz. Az egyik korsó tökéletes volt. Az öreg mindennap telemerte vízzel, és úgy vitte benne a vizet a faluig, hogy egyetlen csepp sem csurrant ki belőle. Ám a másik edényen volt egy repedés. A pataktól a faluig tartó hosszú séta közben a megrepedt edényből folyamatosan csöpögött a víz, s mire hazaértek, az edény már csak félig volt vízzel. Így ment ez két teljes évig minden áldott nap. A sértetlen edény büszke volt teljesítményére, hisz soha egyetlen cseppet sem veszített el a patak vízéből. A szegény törött cserép viszont szégyellte tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak fele annyit tudott teljesíteni, mint szerencsésebb társa. Egyik nap meg is szólította az öregembert a pataknál. Azt mondta neki nagy bánatosan:
– Szégyellem magam a repedésért. Velem csak fele annyi vizet tudsz szállítani, mint a másik edénnyel.
Az öreg elmosolyodott, és így válaszolt a cserépnek:
– Észrevetted, milyen szép virágok pompáznak az ösvényen azon az oldalon, amelyiken te himbálózol? Ezek a virágok csakis a te oldaladon nyílnak, a másikon egyetlenegyet sem látsz. Ez azért van így, mert én régóta tudok a repedésedről, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Mindennap te locsoltad meg őket, amíg szép lassan hazasétáltunk. Én pedig két éve ezekkel a gyönyörű virágokkal díszítem a házamat. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.  ( kínai mese )

                         

Mindannyian törött korsók vagyunk, de értékesek és szeretetre méltók. 
Több vagyok annál, kit látni vélnek, ha rám néznek. De csak keveseknek adok bepillantást lelkem azon részeibe, ahol kincsre lelhet az, aki arra érdemes… 

Vakvágányon

Ha örökre elveszítünk valakit, az képes annyira felkavarni az érzelmeinket, hogy sokan nem ismernek ránk. Egyik napról a másikra hirtelen mindent másképpen látunk, felbolydul az addig megszokott rend és onnantól már semmi sem ugyanaz. Egy ilyen veszteség új irányt is adhat az életünknek, ráébreszthet minket arra, hogy tényleg milyen rövid az élet, s jobban tesszük, ha olyan élményekkel töltjük meg, amire szívesen emlékszünk majd vissza az utolsó napjainkban.  Ha olyan emberré tudunk válni, akit nehezen tudnak majd elfelejteni, mert érték volt, s tudott valami maradandót hátrahagyni magából, már nem élünk hiába.

Nekem ez a nyár ilyen, sok veszteség ért. Egy számomra nagyon fontos személy elvesztésével indult. Ő volt a nagymamám. Miközben e sorokat pötyögöm ide, könnybe lábadt szemekkel gondolok rá… Elment, de itt hagyott magából valamit, az édesanyámon kívül. Egy olyan kincset hagyott hátra, ami megfoghatatlan: a lelkét. Mindig fel tudott állni, s menni tovább, bármi is történt, makacsul. Én mindig reménykedek, ő viszont bátor is volt. Bár most fele annyira bátor lennék!  Biztos ott van ebből bennem is egy kis szelet, de az utóbbi időszakban nem találom. S azzal együtt magamat sem.

Az utóbbi két hónap rávilágított sok mindenre:

-           tudom ki van mellettem, s ki ellenem

-           megismertem a korlátaimat

-         - tudom mit akarok

-          -még jobban kiismertem az embereket

-          -tudom hol hibáztam

-           tudom mi a fontos és mit tartsak szem előtt  

Annyi minden történt a nyáron, ami felzaklatott és olyan útra vitt, ahol csak csalódások értek. Igaz vannak nagyon szép emlékek, amelyek már részemmé váltak és mély nyomokat hagytak bennem, akárcsak azok az emberek, akik képesek voltak ezeket belém ültetni, illetve előhozni belőlem olyat, amilyet már ezer éve senkinek nem sikerült. Megízlelhettem olyan csodákat, amelyeket mások soha. Hálás vagyok értük. Próbálok felülemelkedni a csalódásokon, és erőt venni magamon azért, hogy az előbb felsoroltakra tudjak végre teljes erőmből koncentrálni. Felsorolni is sok lenne most a problémákat, mert amikor egyszerre benne voltam kettőben-háromban, vagy netán négyben, akkor jött még hozzá egy-kettő. Volt, hogy nem éreztem éppen az előzőt, mert már egy újabbal foglalkoztam, de amint azt hittem megoldottam az újat, máris jött a korábbi, majd szépen minden egyszerre. Még most is tart… 

Viszont végre írok. Az első lépés…Illetve nem is. Az első talán az volt, hogy összedobtam egy rántottát, s próbáltam nyugodtan megenni. Kicsit foglalkoztam a lakással, s a barátaimmal, akiknek nagyon sokat köszönhetek. Az igaz barátokkal. Mert azért vannak szerencsére. Pedig veszteség ért e téren is… A szeretet az, amit oly bizalommal osztogatok, s hát az utóbbi időben olyan helyekre is jutott belőle, ahol azt elfecsérelték másra… Csalódtam, nem keveset. De mielőtt végleg kiégnék, inkább teszek valamit végre önmagamért! Amikor sokadik napja azon voltam már, hogy felkelni sincs értelme és egész nap csak aludtam volna és soha többé fel nem ébredni, akkor eldöntöttem, hogy nem engedem meg magamnak, de másnak sem azt, hogy oda taszítson, ahová most tartok. És itt kell észhez térni! Lelépni a vakvágányról! Iszonyat kemény lesz…

Amikor úgy érzed, hogy az egész élet összeesküdött ellened és sehol sem találod önmagadat, akkor kicsit legyél egyedül ahhoz, hogy a belső békédet újra megtaláld. Ahhoz, hogy tovább tudj menni azon az úton, amelyen egykor elindultál, békében kell lenned önmagaddal. Nyugalom! Szeresd magad és támaszkodj azokra, akik elfogadnak olyannak, amilyen vagy, s igazán szeretnek. 

( kriszeri ) 

"A szálak ott húzódnak közöttünk. Közötted és köztem. Közte és közted. Nem látjuk, de vannak. Hol szorosabban, hol lazábban, de nem kérdés. Össze vagyunk kötve. "

( Oravecz Nóra - Összekötve )

Tedd azt, ami boldoggá tesz!

Bár ilyen egyszerű lenne, mondhatják most sokan… De talán mégis! Csakis rajtunk múlik a boldogságunk. Lehet, hogy több út is kínálkozik, de abból csak egy az, ami nekünk lett szánva. Mindannyian egyenlő esélyekkel indulunk el utunkon, de rajtunk múlik, hogy hová jutunk az évek alatt. Maradunk-e a megszokott mederben és hagyjuk magunkat sodródni  problémákat felhalmozva közben, vagy pedig kezükbe vesszük sorsunkat és nem akadályozzuk tovább boldogságunkat.

 A nyár tökéletes arra, hogy az álmainkat elkezdjük megvalósítani! Oka van azoknak a dolgoknak, amelyek oly sokszor vissza-visszatérnek az életünkbe. Talán mert már a miénk, már hozzánk tartoznak és most az a feladatunk, hogy észre kell vennünk a bennük rejlő szépséget, s azt, amiért nekünk szánták az égiek… Mindannyiunk életében vannak ilyen ajándékok. Lehetnek ezek emberek vagy érzések… Vegyük észre őket!

Azért buzdítok változásra embereket, mert azt látom rajtuk, hogy sokan megrekedtek abban a sehová nem vezető állóvízben, amely fojtogatja őket és elszívja minden energiájukat. Sokaknak fel sem tűnik, hogy nem a saját életüket élik, míg mások csak keseregnek a barátaiknak és nem tesznek semmit, hogy jobban érezzék magukat. A szerencsések viszont önmagukat képesek gyógyítani azáltal, hogy felismerik azt, hogy ők többet érdemelnek attól, mint ami abban a pillanatban adott számukra, s van bátorságuk és kitartásuk változtatni, kockáztatni és elindulni egy úton. Azon az úton, ami még ismeretlen és talán félelmekkel teli, de kellemes meglepetéseket is tartogathat számukra. Tisztelem és becsülöm az ilyen erős embereket, s elégedett vagyok, hogy kezdek közéjük tartozni már! Bízok benne, hogy egyre többen állnak be mögém ebbe a sorba!

A következő bejegyzésig...

A következő bejegyzésig fogadjátok sok szeretettel a következő kis képet és tanácsot a Pinterestről. Inspiráljon mindenkit!
Sajnos van úgy, hogy annyira összejönnek a dolgok és problémák, hogy nincs időm posztolni, de igyekszem behozni a lemaradásomat.

Belső hang

Van úgy, hogy úgy érzed, már szétszakadsz mind testileg, mind pedig lelkileg a sok rád nehezedő gondtól és problémától. Egy ideje eltávolodtál önmagadtól, felborult benned az egyensúly és nem találod a helyes utat. Elvesztél. Minden nap csak problémákat látsz magad előtt, melyeket meg kell oldanod, majd este lelkileg kimerülten huppansz bele az ágyba, s elfelejted szeretni magad. Tudod, hogy most korábbi döntéseid eredménye vagy?

Mindannyiunk életében vannak stresszes időszakok, de mindenki másként kerül ilyen helyzetbe. Minden, ami most van, korábbi döntéseink eredménye. Mi vállaltuk, amikor még nem ismertük a következményeket. De ilyen az élet. Nekünk kell hát helyére tenni a dolgokat a végén. Talán olyan álmot követtünk az utóbbi időben, amely nem is létezik. De az is lehet, hogy olyan gyorsan akartunk valamit/valakit, hogy észre sem vettük azt, hogy közben elvesztünk a rengetegben. Teljesen eltávolodtunk önmagunktól és előfordul, hogy inkább másokat hibáztatunk a történtek miatt.

A hibáinkból tanulhatunk, mert ezek építenek minket. Van egy belső hang, ami üzeneteket küld felénk akkor, ha rossz irányba haladunk. Hívhatjuk ezt lelkiismeretnek, vagy akár a belső kicsi énünknek. A bennünk mélyen még mindig ott rejtőző kisgyerek sír nagyon. Ilyenkor meg kell vizsgálnunk a helyzetünket és fel kell tennünk magunknak néhány kérdést. Az első nálam rendszerint ez: Mit keresek én itt? , majd : Mit is szeretnék igazából? Hol tartok most? Tényleg ezt akartam? Mi a jó és mi a rossz a mostani helyzetemben? Hogyan lehetne jobb? Milyen lehetőségeim vannak? Ekkor a helyükre kerül minden. Majd ezek után megszületik egy újabb döntés, ami talán közelebb visz önmagamhoz és elindulok egy másik úton. Ez az út még ismeretlen, s nem tudom, még mit tartogat számomra. Talán most sem ez a helyes út, de ha közben önmagam boldogságát és fejlődését tartom szem előtt, akkor mindenképpen megéri végighaladnom rajta. 

Mindig azt kapjuk az élettől, ami hiányzik belőlünk és lelki fejlődésünket szolgálja. El kell indulnunk ezen az úton bármit is hoz!Nem kell görcsösen akarni, kicsit „lógni kell a levegőben” és hagyni, hogy maguktól megtaláljanak minket azok a dolgok, emberek és események, melyekre szükségünk van.

Tavaszi divatmustra

Itt a tavasz. Ugye mindannyian érezzük már a friss szellőt? Rügyfakadás, csodás virágok és lassan megtelik élettel újra minden. Megszabadulhatunk a fölös kilóinktól ( ha még nem tettük meg! ), több időt tölthetünk a természetben, megvalósíthatjuk a télen szőtt terveinket, s hosszabbnak érezhetjük a napokat.

Végre levethetjük a téli kabátot, a vastag pulcsikat és lengébben öltözködhetünk. Talán még színesebben és merészebben is. Télen azért az utcán a kabát alá bármit felvehettünk, elrejthettünk. Ennek most itt vége és könnyebb, lazább ruhákba bújhatunk.

Szétnéztem az idei tavaszi divatot illetően és találtam pár tetszetős darabot mindkét nemnek. 

Hölgyeim, a tiétek az elsőbbség! 

A szeles márciusi időben még elfér a kis vékony csizma, egy divatos sál és egy laza felső. A nagy táska persze kötelező darab.

Tökéletes hétköznapi viselet. Laza, stílusos, szexi...szóval szeretjük! :) 

Kicsit inkább már nyíridéző hangulatú ez a szett. Egyre többen hordanak virágos nadrágokat. Egy szép, egyszínű felsővel alkalmi viseletnek is elképzelhető.

A tavasz színei... Tökéletes.

Gyönyörű zöld, a láb vonalát követő nadrág. A kedvencem. Egy laza, ejtett ujjú felsővel nagyon kényelmes viselet akár hétköznap is.

Itt az előző naci piros párja. Mert színes nadrágokból sosem lehet elég egy nőnek, ugye? Egy blézerrel és egy szép cipővel vonzza nem csak a férfi, de a női tekinteteket is .

Váltsunk szoknyára! A fehér megint divat! És a midi is. Legalábbis az a hír járja, hogy a térd alatt végződő szoknya divatja újra hódít. Azért én maradok a térdig vagy térd felett érőnél...Bár kétség nem fér hozzá, hogy nagyon mutatós, ámbár nem áll jól mindenkinek.

Még egy fehér ruci, bár inkább nyári. 

A pink sosem megy ki a divatból? Bár ez a színárnyalat még a tűréshatáromon belül van. Azért nem szeretnék Barbie baba lenni :) 

Szerintem ez nagyon elegáns, vagány, de tökéletes összeállítás. A nagy, extrém nyakláncok pár éve nagyon divatosak. A vasmacska motívum pedig nagy kedvencem. Egy rózsaszín övvel és cipővel már indulhatunk is egy esti partira mondjuk a Balatonhoz...

Szintén már nyárt idéző összeállítás. A tengerészcsíkos felső perfect! Az egyszínű mini szoknyával nagyon sportos, egyben elegáns. Nekem ez így, ahogy van meggyőző!

A lazacszínű ruhák mindig kedvenceim voltak. Nézzük csak meg, hogy egy farmert és egy sima fehér pólót milyen könnyen feldobhatunk egy finom sállal, színben hozzá illő cipővel, táskával és egyéb kiegészítőkkel. És azért ezekre nem kell vagyonokat költenünk. Mindenkinek lapul a szekrényében minimum egy, de inkább több farmer és egy fehér póló is. Tessék variálni!

Hát igen...A szavam is eláll. Csipke, csipke és még több csipke...Imádom! Ki varrja meg nekem? :)

A fekete- fehér mindig divat marad. Vörös rúzzsal, aprócska fülbevalóval, csinoska magassarkúval szerelem első látásra...

Ehhez az extravagáns steppelt szoknyához nagyon jól passzol ez a gyönyörű kék blúz.

Finom,nőies, habos, elegáns...Már csak az Eiffel- torony hiányzik a képről, no és egy macaronokkal megpakolt tál Párizs egyik cukrászdájának teraszán...

Szóval....szeretnék ilyet, ha lehet minden színben! ;)

Nem mondom, hogy a képen lévő hölgynek előnyös ez a szoknya, viszont az apró virágminták csodaszépek és az egész elragadó.

Színkavalkád... A nagy virágok és a geometrikus minták még maradnak.

És akkor most jöjjenek a pasik!

Az elegáns férfi... Tökéletes. 

Laza szett sportos testalkatúaknak. 

Ezt bármelyik pasin, bármilyen életkorban el tudom képzelni. Sportos, vagány, vonzó...

Nahááát! Ezmiez?! Nőknek nem varrnak ilyen kényelmes otthoni szerkót? Azért meglepődnék, ha a férfiak nagy többsége ilyenben szaladgálna az utcán...

Farmer, ing, zakó... Ez nekem együtt sok. Vagy farmer kabát vagy zakó. De biztos rossz az ízlésem! :P Egyébként klassz! 

Sport közben is divatosan

Jó áll a férfiakon a sál. A színes sál kifejezetten. Ez a szett színeiben, mintáiban és stílusában is nagyon klassz!

Sok férfi elutasítja virágmintás ing viselését. Azért valljuk be, neki jól áll! ;)

Irány shoppingolni!