Off- ra kapcsolva

Sokan nem tudják mit jelent pontosan lazítani. Valójában mindenkinek mást, de valahol mégis ugyanazt. Olyan állapotba kerülni, ahol szabadok vagyunk, mert nincsenek kötöttségek és nem kell senkinek sem megfelelnünk, csak magunkkal kell foglalkoznunk. Mindenkinek szüksége van erre az állapotra! Egy időre jó és hasznos elfelejteni, félretenni minden aggodalmunkat, a sok küzdelmet az idegölő munkánkban és levetkőzni a gondjainkat. A folytatáshoz szükség van feltöltődésre, tiszta fejre, új gondolatokra.

Le kell lassítani, majd meg kell állni és átgondolni azt, hogy miért is csinálom nap mint nap ugyanazt, van –e értelme továbbra is így élnem, mert ha már túlfeszültek a húrok, meg kell állni.

Amíg iskolás voltam egyáltalán nem okozott gondot a kikapcsolódás, fel sem merült, mint probléma, de sokszor nem is voltam tudatában annak, hogy éppen lazítok, mert minden csak úgy ösztönösen jött, így voltam összerakva. Ez volt a természetes. Azt tettem, amire szükségem volt: elmentem futni minden nap, egy időben hétvégente mindig elutaztam a szomszéd városba úszni, nem számított, hogy milyen korán kell felkelnem hozzá és az sem, hogy a fél napom elmegy vele. Nekem jó volt, és csak ez számított. De a mozgáson kívül más módokon is lazítottam, meditáltam, zenét hallgattam, vagy énekeltem, és persze verseket írtam, rajzoltam. A felgyülemlett érzelmeket ilyen módokon adtam ki magamból. Zsigerből jött mindig minden, a megérzéseimre hagyatkoztam, mint sokszor életem során. Az egyetemen pedig ott volt a bulizás, hétközben, az igazi lazítást jelentve nem csak nekem, de a többieknek is. Aztán szépen lassan az elmúlt években elfelejtettem hogyan kell lazítani. Amikor elkezdtem dolgozni egyre több nehézséggel szembesültem, sok csalódással és még a burn out szindrómával is. A tehetetlenség érzése sokszor elhatalmasodott rajtam, de legbelül mindig is tudtam, hogy ezt nem hagyhatom és valamit muszáj tennem magammal, változtatni kell a hozzáállásomon, ha még egyelőre a munkámon nem tudok. Na, ezt a legnehezebb. Néha sikerült elterelni a figyelmem és úgy tenni, mintha kikapcsolnék, de a merevségeken csak sokkal később sikerült javítanom. Túl sok rosszul berögzült szokás és a mindig előre eltervezett feladatok nehéz kövekként nehezedtek rám. Kaptam a pofonokat az élettől, nem is egyet, még végre tanultam belőlük. Felnyitották a szememet mások, és mivel a saját bőrömön is tapasztaltam (testi- és lelki betegségek), végső csapásként egy újabb pofon térített magamhoz. Mint valami utolsó esély. Nem is értettem mire vártam addig.

Tudtam, hogy más nem teheti meg helyettem az első lépést, azt nekem kell.

Beláttam, hogy muszáj változtatnom, amíg nem késő, s erre több módot is találtam. Próbáltam sokkal lazábbra venni a figurát: ha valami felzaklatott, arra megoldásként a gyors átgondolást és az elengedést próbáltam ki. Sikerrel. Igyekeztem nem annyira mereven állni az előttem álló feladatokhoz, mint korábban. Amin nem tudok változtatni, mert tőlem független, azon hiába agyalok, úgysem érdemes, csak időt és energiát vesz el tőlem. Bár ezt sokan mondták nekem előtte is, valamiért sosem akartam meghallani. De a saját hibámból tanultam, és amikor végre megérett bennem a döntés, változtattam. És attól kezdve már könnyebben megy minden, bár még sok munkám van a makacs és kemény önmagammal.

Amikor elindulok a hegyre, a problémáimat próbálom lent hagyni, de ha mégis velem tartanak, akkor azon vagyok, hogy a helyükre tegyem azokat. A hegy tetejéről letekintve a falura és a környező vidékre nemcsak a házak és az emberek tűnnek parányinak, de egy idő után már a gondjaim is, amiket a vállaimban, a hátamon és a szívemben cipeltem addig. Futás közben pedig még többet elengedek, akkor lazítok leginkább. Természetesen másképpen is kikapcsolódok, csak hogy a sütést és a főzést említsem. De egy utazás is nagyon ki tud zökkenteni a mindennapi zagyvatagból. Egy új hely felfedezése, új élmények és új emberek megismerése mindig pozitív energialöketet ad a továbblépéshez.

Mindegy milyen módját választjuk a lazításnak, valami olyan dolgot kell csinálnunk, ami teljesen elüt attól, amit a legtöbbször csinálunk, olyat, ami szokatlan, izgalmas és többet ad nekünk, jól érezzük magunkat benne, ami eltereli a figyelmünket azokról a nyomasztó gondokról és félelmekről, amik miatt Off üzemmódra kellett kapcsolnunk. Feltöltődve, könnyebb szívvel azokra is másképpen tekintünk majd, eltörpülnek majd mások mellett, de megoldást is lelhetünk rájuk. Magabiztosabban nézhetünk szembe velük. Ugye érzitek, hogy már nem is nyomják annyira a lelketeket? J

Nem szabad megvárni azt, hogy az élet egyre nagyobb ütésekkel sújtson le ránk, de ha már megtörtént, ne felejtsük el, hogy minden egyes pofonnal ráébreszt arra, hogy rossz irányba haladunk. És ezzel kezdenünk kell valamit! Megelőzhető a baj, ha tényleg megtanulunk lazítani, szánunk magunkra minden nap elég időt, kikapcsolunk, eltávolodunk a taposómalomtól, ahol már száz éve kilátástalanul és belefásulva őröljük ugyanazt a problémát és közben magunkat is Nem csak ennyi az élet!!! Nem szabad ennyire komolyan venni! Tudom, nem könnyű kizárni a világot és befelé nézni, de mindannyian képesek vagyunk rá! Engedni kell azokon a bizonyos fojtogató csomókon! A szétszórtságból igazi rendet tudunk kovácsolni!

Amikor azt érezzük, hogy már túl sok, feszít, álljunk meg! Törjünk ki saját magunk rabságából, ne engedjük, hogy szétfeszítsen és eluraljon, állítsunk elé akadályokat azzal, hogy hagyjuk magunkat elengedni, szabadítsuk fel magunkat! Csináljunk szokatlant, valami olyat, amit mindig is szerettünk volna kipróbálni, most tökéletes alkalom van erre.

Közben hosszú utat járhatunk be, mert közelebb kerülhetünk magunkhoz és a környezetünkhöz, új összefüggéseket fedezhetünk fel, a miértekre válaszokat kaphatunk, az élet apró örömeit és szépségeit észrevehetjük, de mindenképpen sokat tanulhatunk. Pozitív mellékhatása van csak, méghozzá az, hogy nagyon könnyen rákaphatunk az ízére, és ha egyszer beindulunk, többé már nem kell aggódnunk amiatt, hogy az egyébként általunk teremtett gondok lehúznak és legyőznek minket! Meg kell békélnünk önmagunkkal és a körülményeinkkel is! Úgyis a tőlünk telhető legjobbat fogjuk kihozni belőlük, mert erősek vagyunk és az élet mindig úgy alakítja a dolgainkat, az utunkat, hogy az nekünk a lehető legjobb legyen. 

Újabb mérföldkő

Nagyon nehéz héten vagyok túl. Lelkileg újabb fordulóponthoz érkeztem. Szétfeszített, robbant és úgy érzem, hogy ez még csak a kezdet. Újra próbára tesz az élet és arra sarkall, hogy nagyon menni kell tovább. Nem véletlenül mantráztam ezt az utóbbi egy hétben minden nap, minden napszakban, de még futás közben is. Valami átment rajtam, s újra felbolygatta azt, amiről azt hittem, hogy már megoldódott. Magamra maradtam vele… Csak lassan tisztult ki a kép, s álltak össze a gondolatok arról, hogy miért is kellett újra átélnem ezt az állapotot. Sokat meditáltam és próbáltam a gyökerekig visszamenni, hiszen a körülmények most adottak voltak, időm volt, talán túl sok is. Nem véletlenül szólt arról a szerdai bejegyzésem, amiről. Onnan üzentem magamnak és azoknak, akik hozzám hasonlóan megrekedtek és nem látnak kiutat. Valahogy én is így érzem magam, amikor nem tudok megoldani valamit, s hiába minden korábbi igyekezetem és segítség, mégis más megoldásokat kell keresnem.

Én döntöttem: Tovább! És nem ott, ahol most vagyok. Nem abban az állapotban. Mert a java még csak most jön, nehéz hetek jönnek mától.

from: http://www.pinterest.com/ 

Végigvettem az utat, amit idáig bejártam. Nem is tudom miért, de valami azt súgta, hogy ezt kell tennem. Az ilyen csak úgy az egyik pillanatról a másikra történik, s mindig ezek a spontán dolgok, megérzések segítenek a legtöbbet, ezek visznek előre. Kinyitottam a rózsás dobozt, a kedves emlékek kincstárát. Mert nem csak lelkem mélyén őrzök belőlük, de vannak olyan tárgyak, amelyektől nem tudok és nem is akarok megválni. Hozzám nőttek és mindig örömkönnyeket csalnak a szemembe. Jó megőrizni őket, néha leporolgatni és beléjük szippantani, közben becsukni a szememet és már jönnek is a gondolatok: Rengeteg csoda történik velünk életünk során, amikért érdemes volt megszületnünk.  Mégis inkább a rosszakra koncentrálunk, s még rosszabbakat vonzunk be általuk. De nehogy már ezek határozzák meg az életünket! El velük, nincs szükség arra, hogy ezek befolyásolják a mindennapjainkat! De ha már engedtük, hogy elcsábítsanak és beférkőzzenek oda, ahol nincs keresnivalójuk, akkor legalább próbáljuk őket a helyükre tenni, mert hamar megszokjuk és észre sem fogjuk venni, hogy mennyire rossz hatással vannak ránk.

És hogy miket is találtam a dobozban? Sok kedves emléket. Rögtön ott van két pár aprócska cipő, kicsi Kisztike első cipellői, amelyekben elindult felfedezni a világot. Mindennek a kezdete, amikor még játék volt az élet és egyszerű, tiszta, tökéletes a maga módján. 

De ott lapul egy rakás oklevél, mert van belőlük bőven. A tanulásban való kitartásom bizonyítékai. Akkor még könnyen vettem az akadályokat, s minden sokkal egyszerűbb volt. Nem volt kérdés, hogyan tovább, mert csak egy út létezett: megállás nélkül előre, ha kell tűzön és vízen át. Ott vannak a verseim, több mint száz. Egyesek csak az iskolai faliújságon lógtak, egyikkel versenyt nyertem és egy másik pedig bekerült az egyik egyetemi újságba is. Akkoriban sokkal könnyebb volt a költészet által kifejezni örömem, de legfőképpen bánatom, mint szóban. Ezek a költemények rengeteget tudnak mesélni…

A legszebb emlékek azok a szerelmes üzenetek, versek és levelek, melyeket a későbbi Mr. Big írt nekem. Köztük sok saját verse is. Akárhányszor olvasom ezeket, mindig mosolyt csalnak az arcomra, felragyognak a szemeim, szívembe újra melegség költözik és boldogság jár át. Szívből jövő és a lelkemet még a mai napig is megérintő szavak, amelyektől kellemesen borzongok.

Milyen jó is nekem…- azonnal végigfut a fejemben ez a gondolat. Mégiscsak jó nekem…- és hirtelen értelmet nyer minden vívódásom, a bennem oly régóta zajló küzdelem. Azon kevesek közé tartozom, akiket nagyon mély és tiszta, őszinte szerelemmel szerettek és szeretnek a mai napig.  Lelkem mélyén mindig is tudtam, hogy itt a helyem, mégis mindig valami másra vágytam. Emlékszem, hogy pár éve még bármit megadtam volna azért, hogy békés, nyugodt, szeretetteljes, őszinte és odaadó, valamint feltételek nélküli kapcsolatban éljek. Észre sem vettem, hogy ezt sikerült elérnem, pedig hát működött a vonzás törvénye.
És biztosan sikerült? Egyszer fent, másszor lent, állandó mozgásban vagyok.
Mégis akkor mit keresek(még) ? Máshol keresem azt, ami hiányzik, mert máshol hiányzik az a valami. Magamban. Az állapot, amiben azt csinálom, ami előrevisz, ahol azzal foglalkozok, ami örömet okoz. A saját életemet szeretném szeretni, sőt tovább megyek, szeretnék beleszeretni végre az életembe. Olyan életet tudni magam körül a saját főszerepemmel, ami pótolja azt a hiányt, amitől már szenvedek. Talán ennyit szeretnék, talán… Mert mindenki szeretné valamilyen módon megvalósítani önmagát és közben abban a tudatban élni meg a napjait, hogy mégis jó, amit csinál, mert az hasznos és értékes.

from:http://www.pinterest.com/

Szerencsére sok jó dolog is történt az elmúlt napokban, amelyek erőt adtak és újra felnyitották a szememet. És amikor hallgattam másokat beszélni a saját problémájukról, ismét megállapítottam azt, hogy itt, ahol most tartok, nem is olyan rossz nekem még életem legnagyobb megoldatlan rejtélyével sem, amin sem én, sem más nem tudott még segíteni.

Hálás vagyok mindazokért a pillanatokért, amelyeket átéltem; azokért az élményekért, amelyektől gazdagodtam, és azokért a keserves állapotokért is, amik által fejlődtem. Itt tartok most: reményekkel telve, bizakodva, álmaim kapujában…

from: http://www.pinterest.com/

Tedd azt, amit a szíved súg, ahová az érzéseid vezetnek! Hallgass a megérzéseidre és figyelj oda azokra a képekre, amiket az univerzum küld feléd! Ezek vezetnek az utadon, feladatod van velük, akárcsak magaddal. A lehetetlenben is meg kell látni a lehetőséget és a legjobbat kell kihozni belőle. Ha állandóan csak a problémákra gondolunk és ismételgetjük azokat, mert ez és az, ezért és azért nem jó, stb., akkor csak megerősítjük azokat. Lassan mélyen gyökeret vernek bennünk, s nehezen szabadulunk tőlük. Lazítani kell az évek óta feszítő görcsökön. A magunkra szánt idő mindig nagy értékkel bír. A saját erőinkre kell hagyatkoznunk, rábízni magunkat és tenni a dolgunk! Menni előre az álmaink után, s nem az árral úszni mélyebbre! És közben nem kell azokkal a véleményekkel foglalkozni, amelyek csak visszafognak és visszarántanak a földre! Olyan emberek állnak mögöttük, akik talán irigyek ránk, akik félnek változtatni és közben lopva minket figyelnek, kritizálnak csak azért, mert ők nem merik megtenni azt, amit mi már megtettünk.

Celine mindig erőt ad nekem ezzel a dallal: That's the way it is...

Akkor is menni kell tovább!

Mindannyian más-más gondokkal küzdünk önmagunkkal kapcsolatosan a mindennapokban és egész életünkön át. Megállás nélkül tesszük ezt. Azt tanultuk, hogy mindenért és mindennel meg kell harcolnunk ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat. A legtöbb ilyen harcot magunkkal vívjuk, amikor többek, erősebbek, és bátrabbak szeretnénk lenni. Sokszor kétségbeesve kapálózunk, máskor pedig hamar feladjuk. Néha pedig csak várjuk, hogy valaki segítsen és megoldja helyettünk a problémáinkat. Majd miután már megint padlóra kerültünk, úgy döntünk, hogy fel kell állnunk, mert hideg, mert elvonja tőlünk az energiákat, rosszul érezzük magunkat benne. Folytatjuk utunkat az ismeretlenbe.

from: http://www.pinterest.com/

Én a legtöbbet a testi- lelki egészségemért harcolok. Tulajdonképpen évek óta ez tölti ki a gondolataim nagy részét. Akik ismernek, pontosan tudják milyen kemény küzdelem ez. A lelki problémák ugyanis testi tünetek formájában is jelentkeznek. De ezt sokan mások is tapasztalják magukon. Legtöbbször az érzéseink, a gondolataink betegítenek meg minket. Jelzések sorozata, hogy valamit nem jól csinálunk. Valami bent elromlott, s meg kell javítanunk. Sosem késő belevágni. Nem lehetetlen kikerülni ebből a kínos és fojtogató rabságból; igazán eltökéltnek kell lennünk ahhoz, hogy tényleg akarjuk a változást. Kitartóan végig kell járnunk az utunkat. Nem szabad arra várni, hogy más oldja meg helyettünk a gondjainkat, kezünkbe kell venni az irányítást. Felelősek vagyunk magunkért. Hiszen az élet sokkal több annál, mint betegség, szenvedés, félelem és önsajnálat.

Sokszor elkeseredünk azon, hogy a problémák visszatérnek, vagy rosszabb esetben csak halmozódnak és lassan felemésztenek belülről. Talán mert valamit még mindig nagyon rosszul csinálunk.

Ilyenkor újra meg kell állnunk befelé nézni és feltenni pár kérdést magunknak: Már megint miért komplikáltam túl mindent? Miért gondoltam bele többet, mint amennyiről szólt? Miért hagytam magam eltéríteni?

És ha megvan a válaszunk, már tudjuk, hogy mit kell kiiktatnunk az életünkből. Rossz, berögzült szokásokat, valamint olyan embereket, akik lehúznak, akik visszafognak és kihasználnak. Ezek azok a mumusok, amik megbetegítenek, ha hagyjuk magunkat. Meg kell köszönnünk nekik azt, hogy mellettünk voltak és el kell engednünk őket. Így kell ezt tennünk az érzéseinkkel, a múltunkkal, a rossz munkahelyünkkel és a betegségeinkkel is. Senki sem mondja, hogy könnyű, de meg kell próbálnunk! Az egyiket a másik után lassacskán helyére tenni, megoldani.

Én magam is túl sok jelentőséget tulajdonítok olyan dolgoknak, amikkel nem is kellene foglalkoznom. Tragikusan fogom fel a körülményeket. Ilyenkor eltávolodok magamtól és attól a céltól, amiért elindultam azon a bizonyos úton, amit úgy hívnak: Élet.

Többször estem már ezekbe a hibákba és észre sem vettem, ahogy sodródtam az árral egyre bentebb, egyre mélyebbre. Hagytam, hogy eluralkodjanak rajtam a gondok és mivel hajlamos vagyok mindent túlkomplikálni, igen jó táptalajt teremtettem számukra. Egy idő után már ők irányítottak engem és tudtam, hogy hiába keresek kibúvókat és bűnbakokat, nem háríthatom a körülményekre és más emberekre a saját problémáimat, mert én magam teremtettem azokat. Teret engedtem nekik, túlságosan hagytam magamat befolyásolni annak ellenére, hogy a híres makacsságom határt szabhatott volna nekik. Biztos szabadságolta magát akkor! J 

from: http://www.pinterest.com/ 

Feleslegesen rágódtam a múlton, s fel is hagytam ezzel már egy ideje. Semmi értelmét nem láttam, hiszen nem vagyok időutazó, hogy megváltoztassam. A jelenlegi problémákra szánt energiáim talán nem hiábavalók, mert egyszerűen muszáj bevetni őket ahhoz, hogy jobban érezzem magam. Nem elvesztegetett idő, ha magammal foglalkozok. A szeretteim már sokszor hallották tőlem ezt a mondatot: Én vasból vagyok! Addig ismételgetem, hogy el is hiszem és sikerül majd bárhonnan is felállnom. Nem nyugszok, sosem elégedek meg addig, amíg el nem érem a célomat. Van bennem valami megmagyarázhatatlan eredetű és mennyiségű energia, ami nem hagy pihenni. Ez hajt előre, s mindig odasúgja a fülembe azt, hogy: Akkor is menni kell tovább, akármilyen nehéz és fájdalmas. Sosem szabad feladni!

Ha mégis visszamehetnék az időbe gyermekkoromig, azt tanácsolnám az akkori önmagamnak, hogy ne teremtsek magamban feszültségeket azzal, hogy folyton a problémákon agyalok, azokkal újabb gondokat kreálva magamnak, mert csak megbetegítenek. Bár megtehetném ezt!

from: http://www.pinterest.com/

Ha képes vagy arra, hogy megteremtsd ezeket a problémákat, akkor arra is, hogy leküzdd azokat. Lehet, hogy most nehéz, mert semmi sem olyan, mint vártad, mert még nem oldottad meg, pedig minden erőddel harcoltál. De minden nap új lehetőség kínálkozik arra, hogy elérd a célodat és közelebb kerülj a gondok gyökeréhez. S ott találod majd a megoldást is.

Akik lelkük vágyát követik, útjuk során folyamatosan kérdéseket tesznek fel maguknak, és amikor elindulnak az úton, hamarosan szembeköszönnek a válaszok is. Több dolgot mélyen megtapasztalnak, fejlődési ugrások kísérik útjukat. Mindenképpen megéri változtatni.

Indulj el, ne félj, mert akármilyen rögös is az előtted álló út, reménnyel van kikövezve, apró csodákkal, amik segítik utadat ! Bízd rájuk magad és ne a félelmeid vezessenek! Azok bizony nem visznek előre, csak hátráltatnak és gúzsba kötnek, energiát vesznek el tőled, belőled.

Nincs mitől félned, hiszen az élet úgyis azt hozza majd az utadba, ami a segítségedre lesz. Akármilyenek is most a körülmények, ne add fel! Adj esélyt magadnak, hogy a végén majd büszkén elmondhasd, hogy te megpróbáltad, mert tényleg nagyon akartad és végigjártad az utat!

from: http://www.pinterest.com/