Vakvágányon

Ha örökre elveszítünk valakit, az képes annyira felkavarni az érzelmeinket, hogy sokan nem ismernek ránk. Egyik napról a másikra hirtelen mindent másképpen látunk, felbolydul az addig megszokott rend és onnantól már semmi sem ugyanaz. Egy ilyen veszteség új irányt is adhat az életünknek, ráébreszthet minket arra, hogy tényleg milyen rövid az élet, s jobban tesszük, ha olyan élményekkel töltjük meg, amire szívesen emlékszünk majd vissza az utolsó napjainkban.  Ha olyan emberré tudunk válni, akit nehezen tudnak majd elfelejteni, mert érték volt, s tudott valami maradandót hátrahagyni magából, már nem élünk hiába.

Nekem ez a nyár ilyen, sok veszteség ért. Egy számomra nagyon fontos személy elvesztésével indult. Ő volt a nagymamám. Miközben e sorokat pötyögöm ide, könnybe lábadt szemekkel gondolok rá… Elment, de itt hagyott magából valamit, az édesanyámon kívül. Egy olyan kincset hagyott hátra, ami megfoghatatlan: a lelkét. Mindig fel tudott állni, s menni tovább, bármi is történt, makacsul. Én mindig reménykedek, ő viszont bátor is volt. Bár most fele annyira bátor lennék!  Biztos ott van ebből bennem is egy kis szelet, de az utóbbi időszakban nem találom. S azzal együtt magamat sem.

Az utóbbi két hónap rávilágított sok mindenre:

-           tudom ki van mellettem, s ki ellenem

-           megismertem a korlátaimat

-         - tudom mit akarok

-          -még jobban kiismertem az embereket

-          -tudom hol hibáztam

-           tudom mi a fontos és mit tartsak szem előtt  

Annyi minden történt a nyáron, ami felzaklatott és olyan útra vitt, ahol csak csalódások értek. Igaz vannak nagyon szép emlékek, amelyek már részemmé váltak és mély nyomokat hagytak bennem, akárcsak azok az emberek, akik képesek voltak ezeket belém ültetni, illetve előhozni belőlem olyat, amilyet már ezer éve senkinek nem sikerült. Megízlelhettem olyan csodákat, amelyeket mások soha. Hálás vagyok értük. Próbálok felülemelkedni a csalódásokon, és erőt venni magamon azért, hogy az előbb felsoroltakra tudjak végre teljes erőmből koncentrálni. Felsorolni is sok lenne most a problémákat, mert amikor egyszerre benne voltam kettőben-háromban, vagy netán négyben, akkor jött még hozzá egy-kettő. Volt, hogy nem éreztem éppen az előzőt, mert már egy újabbal foglalkoztam, de amint azt hittem megoldottam az újat, máris jött a korábbi, majd szépen minden egyszerre. Még most is tart… 

Viszont végre írok. Az első lépés…Illetve nem is. Az első talán az volt, hogy összedobtam egy rántottát, s próbáltam nyugodtan megenni. Kicsit foglalkoztam a lakással, s a barátaimmal, akiknek nagyon sokat köszönhetek. Az igaz barátokkal. Mert azért vannak szerencsére. Pedig veszteség ért e téren is… A szeretet az, amit oly bizalommal osztogatok, s hát az utóbbi időben olyan helyekre is jutott belőle, ahol azt elfecsérelték másra… Csalódtam, nem keveset. De mielőtt végleg kiégnék, inkább teszek valamit végre önmagamért! Amikor sokadik napja azon voltam már, hogy felkelni sincs értelme és egész nap csak aludtam volna és soha többé fel nem ébredni, akkor eldöntöttem, hogy nem engedem meg magamnak, de másnak sem azt, hogy oda taszítson, ahová most tartok. És itt kell észhez térni! Lelépni a vakvágányról! Iszonyat kemény lesz…

Amikor úgy érzed, hogy az egész élet összeesküdött ellened és sehol sem találod önmagadat, akkor kicsit legyél egyedül ahhoz, hogy a belső békédet újra megtaláld. Ahhoz, hogy tovább tudj menni azon az úton, amelyen egykor elindultál, békében kell lenned önmagaddal. Nyugalom! Szeresd magad és támaszkodj azokra, akik elfogadnak olyannak, amilyen vagy, s igazán szeretnek. 

( kriszeri ) 

"A szálak ott húzódnak közöttünk. Közötted és köztem. Közte és közted. Nem látjuk, de vannak. Hol szorosabban, hol lazábban, de nem kérdés. Össze vagyunk kötve. "

( Oravecz Nóra - Összekötve )

Tedd azt, ami boldoggá tesz!

Bár ilyen egyszerű lenne, mondhatják most sokan… De talán mégis! Csakis rajtunk múlik a boldogságunk. Lehet, hogy több út is kínálkozik, de abból csak egy az, ami nekünk lett szánva. Mindannyian egyenlő esélyekkel indulunk el utunkon, de rajtunk múlik, hogy hová jutunk az évek alatt. Maradunk-e a megszokott mederben és hagyjuk magunkat sodródni  problémákat felhalmozva közben, vagy pedig kezükbe vesszük sorsunkat és nem akadályozzuk tovább boldogságunkat.

 A nyár tökéletes arra, hogy az álmainkat elkezdjük megvalósítani! Oka van azoknak a dolgoknak, amelyek oly sokszor vissza-visszatérnek az életünkbe. Talán mert már a miénk, már hozzánk tartoznak és most az a feladatunk, hogy észre kell vennünk a bennük rejlő szépséget, s azt, amiért nekünk szánták az égiek… Mindannyiunk életében vannak ilyen ajándékok. Lehetnek ezek emberek vagy érzések… Vegyük észre őket!

Azért buzdítok változásra embereket, mert azt látom rajtuk, hogy sokan megrekedtek abban a sehová nem vezető állóvízben, amely fojtogatja őket és elszívja minden energiájukat. Sokaknak fel sem tűnik, hogy nem a saját életüket élik, míg mások csak keseregnek a barátaiknak és nem tesznek semmit, hogy jobban érezzék magukat. A szerencsések viszont önmagukat képesek gyógyítani azáltal, hogy felismerik azt, hogy ők többet érdemelnek attól, mint ami abban a pillanatban adott számukra, s van bátorságuk és kitartásuk változtatni, kockáztatni és elindulni egy úton. Azon az úton, ami még ismeretlen és talán félelmekkel teli, de kellemes meglepetéseket is tartogathat számukra. Tisztelem és becsülöm az ilyen erős embereket, s elégedett vagyok, hogy kezdek közéjük tartozni már! Bízok benne, hogy egyre többen állnak be mögém ebbe a sorba!

A következő bejegyzésig...

A következő bejegyzésig fogadjátok sok szeretettel a következő kis képet és tanácsot a Pinterestről. Inspiráljon mindenkit!
Sajnos van úgy, hogy annyira összejönnek a dolgok és problémák, hogy nincs időm posztolni, de igyekszem behozni a lemaradásomat.