Újabb mérföldkő

Nagyon nehéz héten vagyok túl. Lelkileg újabb fordulóponthoz érkeztem. Szétfeszített, robbant és úgy érzem, hogy ez még csak a kezdet. Újra próbára tesz az élet és arra sarkall, hogy nagyon menni kell tovább. Nem véletlenül mantráztam ezt az utóbbi egy hétben minden nap, minden napszakban, de még futás közben is. Valami átment rajtam, s újra felbolygatta azt, amiről azt hittem, hogy már megoldódott. Magamra maradtam vele… Csak lassan tisztult ki a kép, s álltak össze a gondolatok arról, hogy miért is kellett újra átélnem ezt az állapotot. Sokat meditáltam és próbáltam a gyökerekig visszamenni, hiszen a körülmények most adottak voltak, időm volt, talán túl sok is. Nem véletlenül szólt arról a szerdai bejegyzésem, amiről. Onnan üzentem magamnak és azoknak, akik hozzám hasonlóan megrekedtek és nem látnak kiutat. Valahogy én is így érzem magam, amikor nem tudok megoldani valamit, s hiába minden korábbi igyekezetem és segítség, mégis más megoldásokat kell keresnem.

Én döntöttem: Tovább! És nem ott, ahol most vagyok. Nem abban az állapotban. Mert a java még csak most jön, nehéz hetek jönnek mától.

from: http://www.pinterest.com/ 

Végigvettem az utat, amit idáig bejártam. Nem is tudom miért, de valami azt súgta, hogy ezt kell tennem. Az ilyen csak úgy az egyik pillanatról a másikra történik, s mindig ezek a spontán dolgok, megérzések segítenek a legtöbbet, ezek visznek előre. Kinyitottam a rózsás dobozt, a kedves emlékek kincstárát. Mert nem csak lelkem mélyén őrzök belőlük, de vannak olyan tárgyak, amelyektől nem tudok és nem is akarok megválni. Hozzám nőttek és mindig örömkönnyeket csalnak a szemembe. Jó megőrizni őket, néha leporolgatni és beléjük szippantani, közben becsukni a szememet és már jönnek is a gondolatok: Rengeteg csoda történik velünk életünk során, amikért érdemes volt megszületnünk.  Mégis inkább a rosszakra koncentrálunk, s még rosszabbakat vonzunk be általuk. De nehogy már ezek határozzák meg az életünket! El velük, nincs szükség arra, hogy ezek befolyásolják a mindennapjainkat! De ha már engedtük, hogy elcsábítsanak és beférkőzzenek oda, ahol nincs keresnivalójuk, akkor legalább próbáljuk őket a helyükre tenni, mert hamar megszokjuk és észre sem fogjuk venni, hogy mennyire rossz hatással vannak ránk.

És hogy miket is találtam a dobozban? Sok kedves emléket. Rögtön ott van két pár aprócska cipő, kicsi Kisztike első cipellői, amelyekben elindult felfedezni a világot. Mindennek a kezdete, amikor még játék volt az élet és egyszerű, tiszta, tökéletes a maga módján. 

De ott lapul egy rakás oklevél, mert van belőlük bőven. A tanulásban való kitartásom bizonyítékai. Akkor még könnyen vettem az akadályokat, s minden sokkal egyszerűbb volt. Nem volt kérdés, hogyan tovább, mert csak egy út létezett: megállás nélkül előre, ha kell tűzön és vízen át. Ott vannak a verseim, több mint száz. Egyesek csak az iskolai faliújságon lógtak, egyikkel versenyt nyertem és egy másik pedig bekerült az egyik egyetemi újságba is. Akkoriban sokkal könnyebb volt a költészet által kifejezni örömem, de legfőképpen bánatom, mint szóban. Ezek a költemények rengeteget tudnak mesélni…

A legszebb emlékek azok a szerelmes üzenetek, versek és levelek, melyeket a későbbi Mr. Big írt nekem. Köztük sok saját verse is. Akárhányszor olvasom ezeket, mindig mosolyt csalnak az arcomra, felragyognak a szemeim, szívembe újra melegség költözik és boldogság jár át. Szívből jövő és a lelkemet még a mai napig is megérintő szavak, amelyektől kellemesen borzongok.

Milyen jó is nekem…- azonnal végigfut a fejemben ez a gondolat. Mégiscsak jó nekem…- és hirtelen értelmet nyer minden vívódásom, a bennem oly régóta zajló küzdelem. Azon kevesek közé tartozom, akiket nagyon mély és tiszta, őszinte szerelemmel szerettek és szeretnek a mai napig.  Lelkem mélyén mindig is tudtam, hogy itt a helyem, mégis mindig valami másra vágytam. Emlékszem, hogy pár éve még bármit megadtam volna azért, hogy békés, nyugodt, szeretetteljes, őszinte és odaadó, valamint feltételek nélküli kapcsolatban éljek. Észre sem vettem, hogy ezt sikerült elérnem, pedig hát működött a vonzás törvénye.
És biztosan sikerült? Egyszer fent, másszor lent, állandó mozgásban vagyok.
Mégis akkor mit keresek(még) ? Máshol keresem azt, ami hiányzik, mert máshol hiányzik az a valami. Magamban. Az állapot, amiben azt csinálom, ami előrevisz, ahol azzal foglalkozok, ami örömet okoz. A saját életemet szeretném szeretni, sőt tovább megyek, szeretnék beleszeretni végre az életembe. Olyan életet tudni magam körül a saját főszerepemmel, ami pótolja azt a hiányt, amitől már szenvedek. Talán ennyit szeretnék, talán… Mert mindenki szeretné valamilyen módon megvalósítani önmagát és közben abban a tudatban élni meg a napjait, hogy mégis jó, amit csinál, mert az hasznos és értékes.

from:http://www.pinterest.com/

Szerencsére sok jó dolog is történt az elmúlt napokban, amelyek erőt adtak és újra felnyitották a szememet. És amikor hallgattam másokat beszélni a saját problémájukról, ismét megállapítottam azt, hogy itt, ahol most tartok, nem is olyan rossz nekem még életem legnagyobb megoldatlan rejtélyével sem, amin sem én, sem más nem tudott még segíteni.

Hálás vagyok mindazokért a pillanatokért, amelyeket átéltem; azokért az élményekért, amelyektől gazdagodtam, és azokért a keserves állapotokért is, amik által fejlődtem. Itt tartok most: reményekkel telve, bizakodva, álmaim kapujában…

from: http://www.pinterest.com/

Tedd azt, amit a szíved súg, ahová az érzéseid vezetnek! Hallgass a megérzéseidre és figyelj oda azokra a képekre, amiket az univerzum küld feléd! Ezek vezetnek az utadon, feladatod van velük, akárcsak magaddal. A lehetetlenben is meg kell látni a lehetőséget és a legjobbat kell kihozni belőle. Ha állandóan csak a problémákra gondolunk és ismételgetjük azokat, mert ez és az, ezért és azért nem jó, stb., akkor csak megerősítjük azokat. Lassan mélyen gyökeret vernek bennünk, s nehezen szabadulunk tőlük. Lazítani kell az évek óta feszítő görcsökön. A magunkra szánt idő mindig nagy értékkel bír. A saját erőinkre kell hagyatkoznunk, rábízni magunkat és tenni a dolgunk! Menni előre az álmaink után, s nem az árral úszni mélyebbre! És közben nem kell azokkal a véleményekkel foglalkozni, amelyek csak visszafognak és visszarántanak a földre! Olyan emberek állnak mögöttük, akik talán irigyek ránk, akik félnek változtatni és közben lopva minket figyelnek, kritizálnak csak azért, mert ők nem merik megtenni azt, amit mi már megtettünk.

Celine mindig erőt ad nekem ezzel a dallal: That's the way it is...

Akkor is menni kell tovább!

Mindannyian más-más gondokkal küzdünk önmagunkkal kapcsolatosan a mindennapokban és egész életünkön át. Megállás nélkül tesszük ezt. Azt tanultuk, hogy mindenért és mindennel meg kell harcolnunk ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat. A legtöbb ilyen harcot magunkkal vívjuk, amikor többek, erősebbek, és bátrabbak szeretnénk lenni. Sokszor kétségbeesve kapálózunk, máskor pedig hamar feladjuk. Néha pedig csak várjuk, hogy valaki segítsen és megoldja helyettünk a problémáinkat. Majd miután már megint padlóra kerültünk, úgy döntünk, hogy fel kell állnunk, mert hideg, mert elvonja tőlünk az energiákat, rosszul érezzük magunkat benne. Folytatjuk utunkat az ismeretlenbe.

from: http://www.pinterest.com/

Én a legtöbbet a testi- lelki egészségemért harcolok. Tulajdonképpen évek óta ez tölti ki a gondolataim nagy részét. Akik ismernek, pontosan tudják milyen kemény küzdelem ez. A lelki problémák ugyanis testi tünetek formájában is jelentkeznek. De ezt sokan mások is tapasztalják magukon. Legtöbbször az érzéseink, a gondolataink betegítenek meg minket. Jelzések sorozata, hogy valamit nem jól csinálunk. Valami bent elromlott, s meg kell javítanunk. Sosem késő belevágni. Nem lehetetlen kikerülni ebből a kínos és fojtogató rabságból; igazán eltökéltnek kell lennünk ahhoz, hogy tényleg akarjuk a változást. Kitartóan végig kell járnunk az utunkat. Nem szabad arra várni, hogy más oldja meg helyettünk a gondjainkat, kezünkbe kell venni az irányítást. Felelősek vagyunk magunkért. Hiszen az élet sokkal több annál, mint betegség, szenvedés, félelem és önsajnálat.

Sokszor elkeseredünk azon, hogy a problémák visszatérnek, vagy rosszabb esetben csak halmozódnak és lassan felemésztenek belülről. Talán mert valamit még mindig nagyon rosszul csinálunk.

Ilyenkor újra meg kell állnunk befelé nézni és feltenni pár kérdést magunknak: Már megint miért komplikáltam túl mindent? Miért gondoltam bele többet, mint amennyiről szólt? Miért hagytam magam eltéríteni?

És ha megvan a válaszunk, már tudjuk, hogy mit kell kiiktatnunk az életünkből. Rossz, berögzült szokásokat, valamint olyan embereket, akik lehúznak, akik visszafognak és kihasználnak. Ezek azok a mumusok, amik megbetegítenek, ha hagyjuk magunkat. Meg kell köszönnünk nekik azt, hogy mellettünk voltak és el kell engednünk őket. Így kell ezt tennünk az érzéseinkkel, a múltunkkal, a rossz munkahelyünkkel és a betegségeinkkel is. Senki sem mondja, hogy könnyű, de meg kell próbálnunk! Az egyiket a másik után lassacskán helyére tenni, megoldani.

Én magam is túl sok jelentőséget tulajdonítok olyan dolgoknak, amikkel nem is kellene foglalkoznom. Tragikusan fogom fel a körülményeket. Ilyenkor eltávolodok magamtól és attól a céltól, amiért elindultam azon a bizonyos úton, amit úgy hívnak: Élet.

Többször estem már ezekbe a hibákba és észre sem vettem, ahogy sodródtam az árral egyre bentebb, egyre mélyebbre. Hagytam, hogy eluralkodjanak rajtam a gondok és mivel hajlamos vagyok mindent túlkomplikálni, igen jó táptalajt teremtettem számukra. Egy idő után már ők irányítottak engem és tudtam, hogy hiába keresek kibúvókat és bűnbakokat, nem háríthatom a körülményekre és más emberekre a saját problémáimat, mert én magam teremtettem azokat. Teret engedtem nekik, túlságosan hagytam magamat befolyásolni annak ellenére, hogy a híres makacsságom határt szabhatott volna nekik. Biztos szabadságolta magát akkor! J 

from: http://www.pinterest.com/ 

Feleslegesen rágódtam a múlton, s fel is hagytam ezzel már egy ideje. Semmi értelmét nem láttam, hiszen nem vagyok időutazó, hogy megváltoztassam. A jelenlegi problémákra szánt energiáim talán nem hiábavalók, mert egyszerűen muszáj bevetni őket ahhoz, hogy jobban érezzem magam. Nem elvesztegetett idő, ha magammal foglalkozok. A szeretteim már sokszor hallották tőlem ezt a mondatot: Én vasból vagyok! Addig ismételgetem, hogy el is hiszem és sikerül majd bárhonnan is felállnom. Nem nyugszok, sosem elégedek meg addig, amíg el nem érem a célomat. Van bennem valami megmagyarázhatatlan eredetű és mennyiségű energia, ami nem hagy pihenni. Ez hajt előre, s mindig odasúgja a fülembe azt, hogy: Akkor is menni kell tovább, akármilyen nehéz és fájdalmas. Sosem szabad feladni!

Ha mégis visszamehetnék az időbe gyermekkoromig, azt tanácsolnám az akkori önmagamnak, hogy ne teremtsek magamban feszültségeket azzal, hogy folyton a problémákon agyalok, azokkal újabb gondokat kreálva magamnak, mert csak megbetegítenek. Bár megtehetném ezt!

from: http://www.pinterest.com/

Ha képes vagy arra, hogy megteremtsd ezeket a problémákat, akkor arra is, hogy leküzdd azokat. Lehet, hogy most nehéz, mert semmi sem olyan, mint vártad, mert még nem oldottad meg, pedig minden erőddel harcoltál. De minden nap új lehetőség kínálkozik arra, hogy elérd a célodat és közelebb kerülj a gondok gyökeréhez. S ott találod majd a megoldást is.

Akik lelkük vágyát követik, útjuk során folyamatosan kérdéseket tesznek fel maguknak, és amikor elindulnak az úton, hamarosan szembeköszönnek a válaszok is. Több dolgot mélyen megtapasztalnak, fejlődési ugrások kísérik útjukat. Mindenképpen megéri változtatni.

Indulj el, ne félj, mert akármilyen rögös is az előtted álló út, reménnyel van kikövezve, apró csodákkal, amik segítik utadat ! Bízd rájuk magad és ne a félelmeid vezessenek! Azok bizony nem visznek előre, csak hátráltatnak és gúzsba kötnek, energiát vesznek el tőled, belőled.

Nincs mitől félned, hiszen az élet úgyis azt hozza majd az utadba, ami a segítségedre lesz. Akármilyenek is most a körülmények, ne add fel! Adj esélyt magadnak, hogy a végén majd büszkén elmondhasd, hogy te megpróbáltad, mert tényleg nagyon akartad és végigjártad az utat!

from: http://www.pinterest.com/

Szükségem van rá...

Számtalan emberrel találkozunk életünk során, s egyesek olyan hatással vannak ránk, hogy akár a jövőnket is meghatározhatják. Olyan pluszt, olyan érzéseket adnak, amikre mindig is szükségünk volt, s addig a találkozásig kerestük.

Az ilyen pillanatokért érdemes élni, mert erőt adhatnak a mindennapokban. Feltöltenek energiával és táplálnak. Kellenek az ilyen érzések mindig, életünk minden szakaszában.

Nálam egyszerre három alkotás is szerepel a legszebb és legromantikusabb filmek listáján. Ez a Before trilógia. Biztosan sokan ismeritek őket: Mielőtt felkel a Nap(Before Sunrise) , Mielőtt lemegy a Nap
(Before Sunset) és a Mielőtt éjfélt üt az óra (Before Midnight) . Akárhányszor beléjük botlok, mindig nagy hatással vannak rám.

Az első rész különösen tetszik az első perctől kezdve. Jesse ( Ethan Hawke ) a jóképű, sármos amerikai srác egy Budapestről Bécsbe tartó vonaton megismerkedik a francia Celine-nel (Julie Delpy) és végeláthatatlan beszélgetésbe kezdenek. Az első pillanattól kezdve érezni, hogy ez több mint egy ismerkedős, laza beszélgetés, és ezt tudják ők is. A lelkük szorosan összefonódik. A bécsi éjszakát együtt töltik bejárva a várost, végigbeszélgetve, teljesen egymásba bonyolódva. De szerelmük nem teljesedhet ki, mert napkeltekor el kell válniuk.

Kilenc év elteltével (a második film) újra találkoznak Párizsban, ahol Jesse éppen a legújabb könyvével turnézik. Írt egy könyvet Most címmel, amit a Celine- nel való találkozása ihletett meg. A harmincas éveik elején járnak, van miről beszélgetniük, de akárhol is tartanak az életben akkor, újra felerősödik bennük az érzés egymás iránt.

Kilenc év után is vonzódnak egymáshoz. Jesse megnősült, van egy fia, de nem érzi jól magát a házasságában és azért írta meg azt a könyvet, mert titkon azt remélte, hogy találkozhat még a francia lánnyal. Celine sem elégedett a saját életével, így ezt is kibeszélik. Rengeteget beszélnek ebben a részben is.

A film végén már Celine lakásán vannak, egyre jobban összegabalyodnak az érzelmi szálak, s amikor Celine arra utal Jesse-nek, hogy le fogja késni a gépét, ő csak annyit válaszol: Tudom. És itt vége is a filmnek.

Mindenki azt gondol bele, amit akar. Majdnem hogy lezáratlan marad. A nézőkre van bízva a folytatás: vajon kiteljesedik-e ez a kitörés előtt álló szenvedélyes szerelem köztük, vagy fontosabb visszatáncolni Jesse-nek az amerikai kapcsolatába és feladni az igazi szerelmet. Vajon mi hogyan döntenénk a helyében?

De megtudjuk a következő részben: Újabb kilenc év múlva már házasok és van két ikerlányuk, akik Celine lakásán fogantak a második rész végén. A mesés Görögországban játszódik. A szerelemről és az élet dolgairól beszélgetnek, visszaemlékeznek arra, hogyan találkoztak tizennyolc évvel ezelőtt. Amikor végre kettesben lesznek, újra olyanok, mint régen. Még mindig nagyon szeretik egymást, szerelmesek, de félnek, hogy ez az érzés megkopott bennük, elhalványul és akkor elviselhetetlen lesz. Sokáig vitáznak a kapcsolatuk jövőjéről, a félelmeikről. De mivel szükségük van egymásra hamar kibékülnek.

Egy tökéletes és izgalmas, nagyon különleges kapcsolat elevenedik meg a szemünk előtt mindhárom részben. Olyan, ami után sokan vágyakozunk.

Azért is tetszik az első két rész sokkal jobban, mint az utolsó, mert van valami sejtelmes, valami varázslatos és megmagyarázhatatlanul vonzó abban, ahogyan megismerik egymást. Megállás nélkül beszélgetnek, s többször nagyon közel kerülnek egymáshoz. Majd felrobbannak, mert legszívesebben azonnal egymásnak esnének, de csak húzzák, halasztják. Tovább küzdenek magukban, magukkal és egymással. És pont ez adja meg a varázsát az egésznek. Cseppet sem unalmas, mert hiába fogják vissza magukat, a szenvedély nyilvánvaló. Töményen áthatja az egész filmet.

Ez az, ami engem is mindig rabul ejt.  Mert én is ezt szeretem. Szeretek olyan lenni, mint ők; kerülgetni, elhúzni, találgatni, küzdeni. Mert így izgalmas és eufórikus.

from: http://www.pinterest.com/ 

Az első rész már évekkel ezelőtt megihletett. Van valami csodálatos abban, amikor egyre jobban vonzódnak egymáshoz; a pillantásaikban, ahogyan titokban egymást figyelik, és amikor megszületik bennük az érzés: Ő az. Ő kell nekem. De csak játszadoznak, félnek többre vágyni, mint amit az a pillanat, az a nap megenged számukra. Nem lehetnek még egymáséi, pedig már túl szoros a kötődés. Érzik mindketten.

Különleges energia ez a szerelem. Jöhet könnyen, elsöprően, de lehet nehezen felépíthető, viszont akár hamar szétrombolható. Küzdhetünk érte, ha van miért. Ápolhatjuk, ha van értelme. Ha fontos számunkra, akkor tennünk is kell érte, nem szabad feladnunk. Ha egyszer megérint, és rabul ejt, nem szabadulunk tőle.

from: http://www.pinterest.com/ 

Szerelem nélkül is lehetünk boldogok, de nem érdemes nélküle élnünk. Kell valami, ami mindig hajt, ami erőt ad. Lehetsz szerelmes valakibe, a munkádba, egy tárgyba, az álmaidba vagy akár az egész életedbe, de azzal is számolnod kell, hogy ez csak egy állapot, amit ha ügyesen ápolnak, tovább tart, mint képzelnéd. Fontos, hogy mindig legyen miért küzdeni, de legfőképpen magunkért. Minden nap meg kell harcolnunk azért, hogy jobbak legyünk az életünkben és a munkánkban; az álmainkért és a meglévő vagy a vágyott kapcsolatunkért, mert a szerelemre szükségünk van. Mindig kell valami cél, amiért érdemes küzdenünk! Mert így van értelme élni! A vágy motorja pedig a szerelem! J

from: http://www.pinterest.com/