Minden nap lehet karácsony…

Minden most az életedben a korábbi elhatározásaid és álmaid, vágyaid következménye. Te hívtad be, mert vágyakoztál utána, formába öntötted és életre keltetted. Nagy találkozás ez önmagunkkal is. A megismerés egyik útja, mely által többek leszünk. Minden gondolatunk formálja a jövőnket, mert amire nagyon erősen gondolunk, az hamarosan valóra válik. Az Univerzum ismeri vágyainkat, így aztán nem mindegy hogyan gondolunk rájuk.

Érző lelkek vagyunk, teli örömmel, szomorúsággal, bátorsággal és félelemmel. Minden nap küzdünk, csatát vívunk valamiért. Ha nem is kapjuk meg azonnal azt, akire, vagy amire vágyunk, megtanulunk várni, mert úgy érezzük érdemes. Talán ma még meg kell tennünk valamit ahhoz, hogy holnap ezt az ajándékot kiérdemeljük. Így van ez a munkával, egy lelki társsal, egy vágyott tárggyal, vagy bármi mással. Semmit sem kapunk készen, mindenért meg kell dolgoznunk. Az álmaink teszik érdekessé az életünket. Nem szabad félni vágyakozni! Ha vannak álmaink és céljaink, akkor megnyugodhatunk, mert ez azt jelenti, hogy van még miért élnünk! Ez a legjobb állapot, amelyben valójában boldogok lehetünk.

Pár hete azt mondták rólam, hogy látják rajtam, hogy boldog vagyok. Nos, nem értettem mire gondolnak, mert valójában ezt még soha senki nem mondta nekem és az utóbbi időben elbizonytalanodtam azzal kapcsolatban, hogy valójában éreztem-e már ezt? Azt hittem, hogy a boldogság egy olyan hosszan tartó eufórikus állapot, amelyben minden létező apróság tökéletes rendben van az ember életében, s csupa vidámság minden nap. Mégis mit láthattak rajtam? Sokáig gondolkoztam ezen, míg végül rájöttem, hogy tényleg boldog vagyok. Miért is? Mert valódi álmaim és céljaim vannak, amelyek mindig arra ösztönöznek, hogy ne adjam fel, menjek tovább, van miért küzdenem. És így szép az élet. Én pedig szeretek élni! A belső világomba kaphattak bepillantást ezek az emberek, akik látták azt, amit csak én tudhattam igazán legbelül, mélyen, eltitkolva… Ragyogtam. Aztán továbbgondoltam…Ha hiszek az álmaim szépségében és azok valóra váltásában, akkor enyém a jövő is. És addig az enyém is lesz, amíg ezek az álmok nem fogynak el, s amíg életben tartom őket. Mivel ezen az úton társam, illetve társaim is akadnak, így szerencsésnek mondhatom magamat.

Az élet olyan, mint a hegymászás: tele van izgalmakkal, magasságokkal és mélységekkel, mégis amikor megérkezünk a hegy tetejére és izzadságcseppek formájában legördülnek rólunk az út fáradalmai, boldogsággal telve mondjuk ki: Igen! Megcsináltam! Képes voltam rá! Ez a legjobb érzés… Nehéz volt megmászni, de a kilátás magával ragadó,csodaszép! Ezért érdemes volt küzdeni!

Mennyi ember van a világon, akik nem hallják magukat, azt a belső hangot, ami egyre komolyabb figyelmeztetéseket küld nekik, hogy ez így nem jól van, nem mehet tovább, változtass már! Itt az ideje annak, hogy elkezdjük élni azt az életet, amit megálmodtunk! Ha mindig csak a problémákra koncentrálunk, annál több lesz belőlük. Pedig gondoljunk csak bele, milyen sok okunk van arra, hogy boldogok legyünk! Így hát Te,aki most olvasol, nyisd ki jól a füled: Kezdj el élni, méghozzá most! Csak hallgass a megérzéseidre, a belső hangra, ami már oly régóta ott vibrál benned, s légy bátor, ha az élet utadba sodorja azt, amire olyan régen vágysz már! Merj lépni az álmaid felé, merj kockáztatni, merj önmagad lenni!

Tudd, hogy ahhoz, hogy lásd a szivárványt, el kell viselned az esőt! A te életed! Egyszeri és megismételhetetlen! A te utad! Ne törődj azzal, hogy mások mit gondolnak! Azok a gondolatok csak hozzájuk tartoznak! Csak magadra figyelj, kövesd az utadat bárhová is visz! Ne várj, mert már készen állsz! Indulj!És ne felejtsd el a következőt mantrázni: Én magam vagyok a csoda, egyedi és megismételhetetlen! Az élet szeret engem és én is szeretem az életet! Boldog vagyok, mert megvan mindenem, amire szükségem van! Tedd ezt gyakran és közben figyelj magadra, figyeld, hogyan változnak az energiáid! Váljon részeddé ez a gondolat és töltse ki a napjaidat!

Nem is hiszed milyen szerencsés vagy azáltal, hogy ember vagy! Az életedet csak más emberekkel együtt élheted, nem tudod elkerülni őket. Okkal kerülnek hozzád, egyesek csak rövid időre, míg mások akár örökre. De mindannyian nyomot hagynak benned és te is hatással vagy rájuk. Talán pont ők vágyaid motorjai! Segítenek, hogy haladj az utadon! Mindenki egy ajándék, és így hálával tartozunk nekik azért, hogy vannak, s mert velünk vannak, törődnek velünk. Ha így tekintünk a világunkra, akkor akár az év minden napja lehet karácsony, mivel minden új nap egy új ajándék, amit egymással élhetünk át és bontogathatunk tovább.

Minden nap új lehetőség arra, hogy szeressünk, s új esély arra, hogy amit nagyon szeretnénk, megtegyük addig, amíg van időnk, amíg itt vagyunk egymásért. Akárki lép be az életünkbe, azt mi vonzottuk be korábban és csak rajtunk áll vagy múlik, hogy felismerjük-e az életnek ezt a csodáját. Az élet is egy csoda, de az, amit egy másik ember törődése tud adni számunkra, az az igazi kincs. Hiszen szeretni jöttünk erre a világra. Nemrég úgy fogalmaztam ezt meg valakinek: Olyan vagy, mint a karácsony, teli meglepetésekkel… Ilyen az élet,ajándék, csupa meglepetés és kaland.  Általuk nyer értelmet minden, értük érdemes élni.

Hálával tartozok mindenkinek, akik törődnek velem és velem tartanak ezen az úton, akikkel ugyan nem tettünk ígéretet arra, hogy megoldjuk egymás problémáit, de azt viszont ösztönösen tudjuk, hogy együtt nézünk velünk szembe! Köszönöm, hogy vagytok!

                                                                                                                                                                                     

Felmelegítve csak a töltött káposzta jó…

Sosem értettem azokat az embereket, akik egy szakítás után baráti viszonyban maradtak a másikkal. Ha valaminek vége van, akkor ennyi, kész, vége van. Ha nem működik szerelmi kapcsolatként, hogyan működhetne barátságként?  Férfi és nő között végérvényesen nincs barátság. Lehet vitatkozni ezzel a kijelentéssel, hiszen mindenki másképpen látja. Én a saját tapasztalataimra és megfigyeléseimre alapozom ezt.

Az olyan embereket pedig szintén nem értem, akik hónapokkal egy komoly szakítás után mégis úgy döntenek, hogy visszatáncolnak az exük életébe, s újra arra az ösvényre lépnek, ahol pár hónapja eltörtek.  Szeretném megérteni őket, és azt, hogy mi zajlik ilyenkor bennük. Én, ha bármikor is befejeztem egy szerelmi kapcsolatot, akkor azt úgy lezártam, hogy semmilyen módon nem tartottam később, sőt mi több, olyan szerencsém volt (ha ez szerencse), hogy nem találkoztam velük.  Így hozta az élet. Talán nekem a jó, nem tudom. Én ezt az oldalt ismerem.  Ha valaminek vége, akkor annak örökre vége minden téren. Én ezt szeretem. Szerintem így a normális. Másképpen nem is tudom elképzelni. De talán rosszul gondolom… Mondjátok meg Ti! Meséljetek!

Sokan nem szeretik, és nem tisztelik magukat annyira, hogy ne hibáznának azzal, hogy újra a volt barátjuk/barátnőjük karjaiban keressék a boldogságot. Ott, ahol egyszer már nagyot csalódtak. Sosem lesznek már azok, akik előtte voltak. Mégis milyen sokan beleugranak újra és újra az ilyen felmelegített kapcsolatokba! Ennyire nincs más lehetőség? Ha ló nincs, a szamár is jó? Inkább egy rossz kapcsolat, mint egyedül lenni? Olyan helyzetekre gondolok itt, ahol egyszer már elváltak az utak egymástól, és nincs közös gyermek.

Mindenkinek másra van szüksége, de mindannyian egyre hajtunk: boldogok akarunk lenni az életben. Ennek egyik módja sokak szerint a szerelem. Ám ez múlandó. Hazugság, ha csak ettől az egy dologtól lehetünk boldogok. Először is magunkkal kell jóban lennünk, szeretnünk és elfogadnunk kell azt, akik vagyunk. Ugyanezt kell éreznünk másokkal és a világgal szemben is. Elégedettnek kell lennünk az élet több területén: a munkánkkal, az otthonunkkal, az egészségünkkel, a családunkkal, a képességeinkkel és a lehetőségeinkkel is. Természetesen a párkapcsolatukkal is. Nem ismerek olyan embert, akinek az életében ezek mind rendben vannak. Mindenki másképpen boldog, de egy korábban darabjaira hullott, később újra felmelegített és kissé már savanyú kapcsolatban hogyan érezheti jól magát az ember? Erre van igény? Csak ennyit érdemel az ember? Biztos, hogy erre szükség van? Inkább feladja álmait, nyel egy nagyot, szőnyeg alá söpri a problémákat és belenyugszik abba, ami számára rossz? Nem kell meglepődni azon, ha újra előjönnek a régi problémák!

Ennél többet érdemlünk! Nem kell, hogy csak ennyi legyen az életünk! Ha még van min dolgoznunk egy kapcsolatban, akkor tegyük meg, amit csak tudunk, amit a szívünk súg. Ha végleg nem megy, s belefáradtunk abba, hogy újabb esélyt adjunk az egésznek, akkor végleg be kell fejeznünk és új útra kell lépnünk. Nem szabad visszanézni, folytatni, mert ahogyan a mondás is tartja: felmelegítve csak a töltött káposzta jó!

Őszi morzsák

Beköszöntött az ősz naptárilag és időjárásilag is. Nagy változások sok téren, de mégis valamiért szeretem. Van benne valami nagyon nagy élet, talán a színes falevelek miatt, vagy éppen a fák koronáján megbúvó napsugarak varázsa ejt rabul ilyenkor.  Ilyenkor hálásak lehetünk mindazért, amink van, s azokért a finomságokért, amivel a természet megajándékoz minket.

A nyár búcsúzása az ősz. Változás, amit nem mindannyian szeretünk, de mégis el kell fogadnunk és alkalmazkodnunk kell hozzá. Újra meg kell szoknunk a hűvös reggeleket és estéket, a korai sötétedést és azt is, hogy melegebben kell már öltözködnünk. Mégis van sok kedvelni való az őszben: a sok finom gyümölcsön kívül ott vannak a meghitt, hűvös esték, egy-egy bögre meleg teával bevackolni egy pokróc alá és nagyokat beszélgetni; hosszú sétákat tenni a színes falevéltengerben; ott vannak az ünnepek, a lecsendesedett érzelmek, világmegváltó gondolatok születése és még sorolhatnám. Színes az élet ilyenkor is. Nem nehéz megtalálni benne a szépet. Szeretek az erdőben bolyongani ebben az évszakban is, a rengeteg szín, illat és a növények, az állatok mindig lenyűgöznek.

Kislányként iskola után nagyon szerettem hosszú sétákat tenni hazafelé és ősszel mindig csodálattal néztem az egyik ház kertjét, ahol egy lefedett kúton minden egyes nap újabb és szebb gyümölcsök-szőlő, alma, körte- voltak kipakolva csak úgy, szemet gyönyörködtetni. Hihetetlen összhangban volt minden, pár percre mindig megálltam és bámultam be a kapun. Olyan mesebeli házikó volt és egy elvarázsolt kert. Megnyugtatott a látvány, jól éreztem magam. Emlékszem, hogy az egyik alkalommal azt mondtam a húgomnak: Egyszer nekem is lesz egy ilyen házam. Szerettem eljátszani ezzel a gondolattal mindig, amikor arra jártam. A fantáziám utaztatott…

Az ősznek is, mint minden évszaknak meg van a maga szépsége. Érzelmileg is nagy változás ez. A tavasszal és nyáron összegyűjtött emlékek és érzések leülepednek bennünk. Több időnk van átgondolni az életünket, átvenni a mögöttünk és az előttünk álló utat, s újra megkérdezni magunktól: merre is tartunk most? Lehet új terveket szőni, valami újba belefogni, s elmélyedni magunkban. Nincs értelme állandóan aggódni a jövőnk miatt, a múlt miatt pláne. Annak már vége, nem lehet változtatni rajta. Abból csak tanulni tudsz. A jelen az, ahol élned kell és általa megteremtened a jövőd. Ha főleg csak a félelmeinkre és a hiányainkra összpontosítunk, akkor nem élünk, elillan az a pillanat, amit pozitívabban is kihasználhatnánk. Ha egész életünkben a boldogságra vágyunk és ennek elérése érdekében semmit sem teszünk, ne is várjuk, hogy az élet csak úgy odatolja elénk! Mindig fel kell állni, tovább kell menni! Nem másokért, csakis magadért! Te vagy a legnagyobb értéke saját magadnak! Ha tudod már, hogy mire vágysz, s mit akarsz elérni, cselekedj és indulj el az álmaid felé!

Sokszor olvasom már hétfőnként is, de a hét első napjaiban mindenképpen azt, hogy de jó lenne, ha már péntek lenne. Még ha néha én is erről ábrándozok, nem értem az ilyen embereket. Minden napnak kellene valami értelmet adniuk, belecsempészni valamit, amit szívesen csinálnak, hogy meg legyen a hétköznapoknak is a varázsa, a meghittsége. Lehet az egy séta, sport, találkozó a barátokkal, egy film megnézése összebújva a pároddal, egy finom vacsora elkészítése, vagy egy jó könyv olvasása. Egy jutalom önmagunknak az egész napi robot után. Csak mert ezt megérdemeljük. Nem jó az egyhangúság, a szürkeség, mert mindez depresszióssá tesz és ősszel, valamint télen ez egyébként is divatszámba megy. Ilyenkor megszaporodnak a lelki problémás emberek, amire a ködös, komor időjárás csak rátesz. De ha minden napba belecsempészünk valami apróságot, ami kikapcsol, ami jó kedvre derít, akkor sikerülhet a hétköznapok gondjaitól megszabadulnunk egy kis időre.

Ebben az évszakban születtem. Talán ez is az egyik oka annak, hogy ennyire közel áll hozzám. Ilyenkor mindig átértékelem a mögöttem álló időt, s új életet kezdek. Idén újabb hetedik év zárul, sokadikiksz napján J Egy korszaknak vége, s átlépés valami ismeretlenbe. Az élet több területén is változások előtt állok, hazudnék, ha arról próbálnék meggyőzni bárkit, hogy nincs bennem félelem. Mert bizony van, nem is kevés, de próbálom visszafojtani, amikor csak tudom. Rengeteg kérdés van bennem, tervek, álmok, és remények. Valami mindig történik, ami arról győz meg, hogy nem szabad feladnom, addig kell mennem, amíg sikerrel járok, legyen az bármi. Legutóbb egy tenyérjós, 71 éves néni keltett bennem új reményeket a jövőmet illetően. Soha nem felejtem el ezt a találkozást, ami hitem szerint nem volt véletlen. Talán pont egy meghatározó pontja az egész életemnek. Az ilyen pillanatokra jó odafigyelni, meg kell őrizni ezeket. Egy biztos, rám olyan hatással volt a mondandója,- amivel egyébként alátámasztotta mindazt, amit én is érzek amióta élek,- hogy mindig előttem fog lebegni. Azt, hogy mi zajlik bennem, hogy mit érzek, csak én tudhatom leginkább, legjobban, legmélyebben. Mégis vannak olyan képességekkel és tudással megáldott emberek, akik szintén pontosan látják ezt. Nos, ez egy ilyen találkozás volt. Felejthetetlen. Bízok benne, hogy erőt is ad a következő hónapokhoz, évekhez! J

Szép és nyugodt őszt kívánok Minden Kedves Olvasómnak!